A citromos csodasüti

6 éve beleszerettem egy sütireceptbe, amit a Nosalty-n találtam. Ennyi időbe tellett, hogy elkészítsem!

Ha hiszitek, ha nem, én emlékszem a NoSaltyra akkoriból, mikor indult. Akkor még éppen hogy csak eljutottam odáig, hogy egy paradicsomos tésztát el tudok készíteni, ezen felbuzdulva elkezdtem az interneten recepteket keresni. A NoSaltyra nem könnyen találtam rá, de aztán vissza-vissza nézegettem, fél év böngészés után pedig úgy döntöttem, most már elég ügyes vagyok ahhoz, hogy én is feltöltsem a kreálmányaimat, meg azokat az akkor számomra még nagy újdonságnak számító receptjeimet, amelyeket a kollégiumbeli külföldi kollégáktól tanultam.

A citromos csodasüti receptjét itt találod

Hogy jól szemléltessem a példát, akkoriban regisztráció után 1 órával aktív szakács voltam, a frissen beküldött receptem pedig pontosan még egy órát várt arra, hogy a világhálón publikálják. Kicsit kevesebben voltunk, na. Emlékszem, akkoriban volt pár szakács, akikkel kifejezetten jó baráti viszonyt alakítottunk ki - virtuálisan persze, de ettől még napi szinten csevegtünk egymással a receptjeink alatt. Voltak páran, akinek csodaszép fotói és hihetetlenül komplex receptjei alapján úgy éreztem, belőlem ugyan soha nem lesz sem jó fotós, sem jó szakács, de azért lassan lassan belejöttem. És mivel akkor még a receptkínálat is kisebb volt, akadtak kedvenceim is, amelyeket csak nézegetni mertem, az elkészítésüket azonban későbbre időzítettem.

Citromos csodasüti receptjéért ide kattints

Az egyik legnagyobb kedvencem az intelligens krémes volt - már a recept leírásától is összefutott a nyál a számban. Nekiállni azonban nem mertem. Olyan bonyolultnak tűnt, hogy inkább nem kockáztattam frissen szerzett konyhai önbizalmamat - inkább csak feltettem a bakancslistámra. Mondanom sem kell, azóta a lista bővült, jóval komplexebb és időigényesebb, egzotikusabb receptekkel - szegény krémes meg egyszerűen elfelejtődött. Pár napja aztán egy külföldi oldalon szembejött velem egy citromos "magic cake", vagyis csodasüti. Gyorsan el is mentettem, majd a hétvégén elkészítem címszóval. Mikor tanulmányozni kezdtem a receptet, rájöttem, hogy az egy tésztából három réteget ígérő citromos költemény receptje nekem nagyon ismerős - nem tudtam azonban rájönni, mikor és kinek készíthettem el. Aztán egyszer csak bevillant - ez nem más, mint az én régi bakancslistás, már-már elfelejtett krémesem citromos verziója! Úgy gondoltam, hat év után most már tényleg itt az ideje, hogy elkészítsem. Megnyugtatásként - a recept egyáltalán nem bonyolult, úgyhogy, ha van egy kis időtök, véletlenül se várjatok hat évet!

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...