Ezért kerüld el 50 felett a vörös hús fogyasztását
Négy nagyon nyomós indoka is van arra a szakértőknek, miért érdemes az ötödik x után kerülni a vörös hús fogyasztását.
NosaltyNégy nagyon nyomós indoka is van arra a szakértőknek, miért érdemes az ötödik x után kerülni a vörös hús fogyasztását.
NosaltyTejföltől krémes torták sorakoznak fel, melyek mindegyike más, külsőre és belsőre egyaránt, mégis szinte lehetetlen választani.
NosaltyA mai napon egy kicsit könnyedebb menüvel készültünk, hogy utána se legyen gond a munka.
NosaltyVan olyan sztár, akinek nem esik le a gyűrű az ujjáról, ha főznie kell, sőt még szereti is és finom ételeket készít.
NosaltyÉvek óta bajban van, most azonban tényleges veszély fenyegeti az ételhordó dobozokat gyártó amerikai Tupperware céget. Az amerikai sajtó értesülései szerint a vállalat csődeljárást kezdeményezett saját maga ellen.
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nagyjából ugyanaz a tészta adja ezeknek a finomságoknak az alapját, mégis megannyi különböző néven nevezzük őket. Nudli, gnocchi, dödölle vagy angyalbögyölő: mindegy, csak készüljön el valamelyik!