Mit főzzek ma? Karfiolkrémleves, lencsebolognai és sportszelet vár ma
A mai napi menüből kimaradt a hús, de így is garantáltan jól fogtok lakni.
NosaltyA mai napi menüből kimaradt a hús, de így is garantáltan jól fogtok lakni.
NosaltyKészüljön ma egy laktató klasszikus csurgatott tojásleves, egy szuper szaftos brassói aprópecsenye és egy seperc alatt elkészíthető sportszelet.
NosaltyAz egyre jobban elszálló árak mellett már nem könnyű fejben tartani, hogy akkor most mi számít olcsónak. Nagyon sok minden, ami régen filléres volt, ma már nem az, és szinte úgy kell vadászni a pénztárcabarát megoldásokat. Az otthoni alkotással sokat lehet spórolni, persze nem minden ötlet jó ötlet. Most (nagyjából) konkrét számokon keresztül válik láthatóvá, hogy mivel éri meg otthon vesződni, mert mi itt, a Nosaltynál bizony kiszámoltuk.
Lakos BenedekPersze egy süteményben leginkább az ízre vágyunk, de azért a látvány sem utolsó szempont. A különböző színű és vastagságú rétegekkel például lenyűgöző hatást érhetünk el, mint ahogy a lenti példák is mutatják.
NosaltyRusztikus ebéd várja azokat, akik ma idelátogatnak. Első fogásként készítsünk májgombóclevest, főételként túrós tésztát, a desszert pedig sportszelet legyen.
NosaltyA mai menüt a magyaros kedvencek kedvelőinek állítottuk össze: a melengető lebbencslevest autentikus hentes tokány és házi sportszelet követi. Jó étvágyat, szép hétvégét!
NosaltyA sportszelet csupa csoki, mely egy kis keksszel és egy kis rummal készül – ki milyen finomságot csempész még bele. Mutatjuk a legnagyobb kedvenceiteket!
NosaltyA keddi ajánlat első fogása a brokkoli, második pedig az olasz konyha rajongóinak kedvez, míg az édesség a klasszikus csokiszelet újragondolása sütiformában.
NosaltyItt az ideje, hogy leteszteld, mennyire vagy otthon az ünnepi ételek világában – vajon egyetlen apró részletből is felismered őket?
NosaltyFogorvos, beadandó, megválaszolatlan e-mail? Van egy szokatlan módszer, ami nem motiválni próbál, hanem egyszerűen rávesz a cselekvésre. Ennek köszönhetően búcsút inthetsz a halogatásnak.
Németh OrsiA halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.
HirdetésHa tűkön ülsz már a szilveszter miatt, és indulnál a boltba lencséért meg virsliért, a Lidlt ajánljuk: óriás akciókkal indul náluk az év végi buli!
Mindhárom ünnepi, mindhárom eltér a megszokottól: gesztenye, lazac és mák a főszereplőink a december 24-i menüsorban.
Ha szereted a süteményeket, na meg a karácsonyt, akkor ez a kvíz biztos nem fog nehézséget okozni. Lássuk, hány karácsonyi süteményt ismersz fel a képekről!
A kolozsvári töltött káposzta nem csak karácsonykor esik ám jól...
Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...