Véget értek a Bocuse d'Or magyar csapatának időmérő edzései
Csütörtökön áll be a Bocuse d'Or versenykonyhájába a magyar csapat, a hónapokig tartó edzések és készülődés után a versenyzők megtartották utolsó időmérőjüket is.
NosaltyCsütörtökön áll be a Bocuse d'Or versenykonyhájába a magyar csapat, a hónapokig tartó edzések és készülődés után a versenyzők megtartották utolsó időmérőjüket is.
NosaltyEurópa legjobb szakácsai csapnak össze a március 23-24-én lezajló Bocuse d’Or Europe versenyén, ahol a tét, hogy a 2023-as lyoni döntőbe jusson az első 10 helyen végzett csapat. De kik ők, és mire lehet számítani?
Nábelek ZsófiAlig egy hét van hátra a Bocuse d'Or európai döntőjéig, most viszont Ukrajna is visszalépett a versenyen való indulástól.
NosaltyMennyi mennyei finomság sorakozik ma az étkezőasztalokra! Tojásleves, ezúttal nagyon finoman, tarhonya, sültpaprikával spékelve és egy kis rózsavizes muffin is érkezik.
Macsuga ViktóriaA Nébih kivonta a forgalomból a Mama Gyógynövényei Hibiszkuszvirág teát, mert idegen anyagot találtak benne.
NosaltyAz adventi és karácsonyi időszakban rengeteg sütemény készül a közreműködésével, azonban az év más időszakaiban rendszerint hanyagoljuk a konyhában. Kitaláljátok melyik növényi alapú, igen gazdag kalciumforrásra gondoltunk?
NosaltySokan évek óta a citromot tartják nagy ellenségnek, ha teafogyasztásról van szó, hiszen a tealevelek természetes módon tartalmaznak alumíniumot, amit a citromsav képes kioldani a főzetbe. A valódi veszély azonban egész másban rejlik.
A gyaloglás nem csupán egészséges választás, hanem olyan tevékenység, amely, ha rendszeressé válik, hosszú távon hozzájárul a hasi zsír csökkenéséhez és általános jó közérzethez.
Az adventi és karácsonyi időszakban rengeteg sütemény készül a közreműködésével, azonban az év más időszakaiban rendszerint hanyagoljuk a konyhában. Kitaláljátok melyik növényi alapú, igen gazdag kalciumforrásra gondoltunk?
Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...
A kolozsvári töltött káposzta nem csak karácsonykor esik ám jól...
Ez a tészta többszöri kísérletezés végeredménye, ez a legtökéletesebb. Évek óta ezekkel az arányokkal dolgozom. Egy nagyon jól dolgozható, rugalmas tésztát kapunk, nem ragad, nem ...