Meglepő, milyen sok hamis olivaolaj található a boltokban
A 141 bevizsgált termék között akadt olyan is, amely csak „lámpaolajnak” tekinthető, mivel alkalmatlan az emberi fogyasztásra.
NosaltyA 141 bevizsgált termék között akadt olyan is, amely csak „lámpaolajnak” tekinthető, mivel alkalmatlan az emberi fogyasztásra.
NosaltyMint kiderült, az olívaolaj komoly egészségügyi problémán segíthet, így érdemes minél többet fogyasztani belőle.
NosaltyDrága mulatság az olívaolaj, ezért, ahol tehetjük, inkább nem használjuk, és kicseréljük valami másra. De mely esetekben lehetséges ez, és hol muszáj ragaszkodnunk az aromás olívához?
Lakos BenedekEddig sem számított olcsónak, de most jelentősen megugorhat az ára.
NosaltyAzt hihetnénk, hogy már mindent, de mindent kipróbált az emberiség, de nem, mindig van valami, ami egyszer csak bekúszik a trendekbe, és meghódítja a szívünket. Várhatóan ez vár az olívaolajos kávéra is, amit az olasz Starbucks indított útjára.
NosaltyMutatjuk, mi az a nyolc alapanyag, amit érdemes otthon tartani, hogy bármikor finom és egészséges ételeket tudjunk pár perc alatt készíteni.
Szekeres DóraKevesen tudják, de a világ egyik legismertebb mártogatósába nem is kell olívaolajat tenni. Most azt is elmagyarázzuk, hogy miért ajánlott kihagyni belőle.
NosaltyNapi Tipp: Mutatunk két szuper egyszerű trükköt, amik segítségével örökre elbúcsúzhatsz a kés élére tapadt fokhagymától.
NosaltySzerkesztőnk, Lilla arra vállalkozott, hogy lecseréli a micellás vizet, és helyette olívaolajjal mossa le minden nap a sminkjét. Nézzük, mit tapasztalt 2 hét leforgása alatt!
Liptai LillaIlyen finom és különleges péksüteményeket kevés boltban vagy pékségben találsz! Készítsd el őket otthon, egyszerűen, nyugiban, majd élvezd utánozhatatlan ízüket akár napokig is.
NosaltyA süteménytészták szó szerint kihagyhatatlan eleme valamilyen zsiradék. Ez lehet vaj, zsír, de akár olaj is. Ez utóbbi kategóriából pedig igazán izgalmas édességek születhetnek, főleg, ha olívaolajat keverünk a masszába.
NosaltyNincs kéznél olívaolaj? Semmi pánik, más alapanyagokkal is lehet helyettesíteni, csak nem mindegy, mire melyiket használod.
Szász NóriA Le Creuset edényeknek igazi kultusza van. Amellett, hogy csodaszépek és jól használhatóak, az élettartamuk is hosszú – feltéve, hogy nem használod ezt az alapanyagot bennük!
Szász NóriA zsiradék adja szinte minden étel alapját, ezért abszolút nem mindegy, hogyan válogatjuk meg, amikor főzni akarunk vele. Lássuk most, milyen előnyei és hátrányai vannak az olajnak és a vajnak.
Lakos BenedekFogorvos, beadandó, megválaszolatlan e-mail? Van egy szokatlan módszer, ami nem motiválni próbál, hanem egyszerűen rávesz a cselekvésre. Ennek köszönhetően búcsút inthetsz a halogatásnak.
Németh OrsiA halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.
HirdetésA Lidl Magyarország Kft. a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve elővigyázatosságból visszahívta egy népszerű termékét a boltok polcairól.
NosaltyHa tűkön ülsz már a szilveszter miatt, és indulnál a boltba lencséért meg virsliért, a Lidlt ajánljuk: óriás akciókkal indul náluk az év végi buli!
Mindhárom ünnepi, mindhárom eltér a megszokottól: gesztenye, lazac és mák a főszereplőink a december 24-i menüsorban.
Ha szereted a süteményeket, na meg a karácsonyt, akkor ez a kvíz biztos nem fog nehézséget okozni. Lássuk, hány karácsonyi süteményt ismersz fel a képekről!
A kolozsvári töltött káposzta nem csak karácsonykor esik ám jól...
Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...