Pánikvásárlás jöhet az árstop kivezetése után
Augusztus 1-jén megszűnik az élelmiszerárstop, emiatt lehetséges, hogy pánikvásárlás alakul ki. Most két hazai üzletlánc elárulta, mekkora rohamra számítanak a következő napokban.
NosaltyAugusztus 1-jén megszűnik az élelmiszerárstop, emiatt lehetséges, hogy pánikvásárlás alakul ki. Most két hazai üzletlánc elárulta, mekkora rohamra számítanak a következő napokban.
NosaltyA kormány bejelentette, hogy hamarosan kivezetik az árstopot.
NosaltyAz egyik legkedveltebb húsunk nagyjából 60 százalékos áremelkedés elé néz, de több más alapélelmiszer is jelentősen megdrágulhat.
NosaltyA nem várt döntés az árstopos élelmiszerekre vonatkozó vásárlási limittel kapcsolatos.
NosaltyOlyannyira dagad a bezárási hullám, hogy már a nagyobb boltok is veszélybe kerülhetnek.
NosaltyCsak import áll majd rendelkezésünkre kedvenc zöldségünkből, sőt, a sertéshúskészletek is komoly veszélyben vannak az árstop miatt.
NosaltyA tavalyi évben csaknem 4000 kisbolt zárhatott be, melynek oka feltehetőleg az élelmiszerárstop volt.
NosaltyAz ideinél is erőteljesebb drágulás jön 2023-ban éves szinten, az élelmiszerárak pedig az 2022-höz képest is rettenetesen elszállnak - számol a Magyar Nemzeti Bank a most kiadott Inflációs jelentésben.
NosaltyNagy István agrárminiszter bejelentette, hogy tavaszig meghosszabbítják az árstopot, így továbbra is fix áron vásárolhatunk számos terméket.
NosaltyAz árstopos élelmiszerekre vonatkozó szabályok minden élelmiszerboltban átrajzolták a helyzetet, erre pedig minden üzletlánc különböző módon reagált. Nézzük, hol, miből és mennyit lehet venni!
NosaltyUgyan a trappista sajt nem tartozik az árstopos termékek közé, egy bolthálózat üzleteiben mégis korlátozták, hogy mennyit lehet belőle egyszerre vásárolni.
NosaltyTöbb kihívással és nehézséggel is meg kell küzdenie a magyar kisboltoknak az életben maradásért.
NosaltyKarácsonykor amúgy is magasabb fokozatra vált az élelmiszerbevásárlás, és a tojás is az egyik legkeresettebb tételek között van. Mióta a tojásra is ársapkát helyezett a kormány, a tojástermelők ugyanúgy teljes kapacitással próbálják biztosítani a kínálatot. Azonban a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) nyilatkozata szerint, ha a termelőknek nem lesz meg a megélhetéshez szükséges bevételük, akkor előállhat valamilyen szintű tojáshiány.
NosaltyA szerda kormányinfó két újabb igen népszerű alapélelmiszer sorsáról döntött.
NosaltyMennyi mennyei finomság sorakozik ma az étkezőasztalokra! Tojásleves, ezúttal nagyon finoman, tarhonya, sültpaprikával spékelve és egy kis rózsavizes muffin is érkezik.
Macsuga ViktóriaA Nébih kivonta a forgalomból a Mama Gyógynövényei Hibiszkuszvirág teát, mert idegen anyagot találtak benne.
NosaltyAz adventi és karácsonyi időszakban rengeteg sütemény készül a közreműködésével, azonban az év más időszakaiban rendszerint hanyagoljuk a konyhában. Kitaláljátok melyik növényi alapú, igen gazdag kalciumforrásra gondoltunk?
NosaltySokan évek óta a citromot tartják nagy ellenségnek, ha teafogyasztásról van szó, hiszen a tealevelek természetes módon tartalmaznak alumíniumot, amit a citromsav képes kioldani a főzetbe. A valódi veszély azonban egész másban rejlik.
A gyaloglás nem csupán egészséges választás, hanem olyan tevékenység, amely, ha rendszeressé válik, hosszú távon hozzájárul a hasi zsír csökkenéséhez és általános jó közérzethez.
Az adventi és karácsonyi időszakban rengeteg sütemény készül a közreműködésével, azonban az év más időszakaiban rendszerint hanyagoljuk a konyhában. Kitaláljátok melyik növényi alapú, igen gazdag kalciumforrásra gondoltunk?
Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...
A kolozsvári töltött káposzta nem csak karácsonykor esik ám jól...
Ez a tészta többszöri kísérletezés végeredménye, ez a legtökéletesebb. Évek óta ezekkel az arányokkal dolgozom. Egy nagyon jól dolgozható, rugalmas tésztát kapunk, nem ragad, nem ...