10 fogás, ami az édesburgonya erejével csábít el
Az édesburgonya egy fantasztikus alapanyag, amiből csodás ételvariációkat készíthetünk. Ezekre hoztunk most néhány példát.
NosaltyAz édesburgonya egy fantasztikus alapanyag, amiből csodás ételvariációkat készíthetünk. Ezekre hoztunk most néhány példát.
NosaltyA zöldséges egytálételek szépsége, hogy nem kell mindig egy konkrét, kőbe vésett receptet a kezünkben tartanunk, amikor főzzük őket. Ha mégis szükségünk lenne egy kis segítségre, fussuk át a lenti alaprajzot!
Lakos BenedekTöbb olyan konyhai vita is akad, ami rendszeresen megosztja a főzéssel foglalkozókat. Például ilyen az is, hogy akkor most hol húzódik a határ a leves és a ragu között.
Lakos BenedekVan, aki tart tőle, más imádja a currys ételeket. Mi utóbbi csapatba tartozunk, éppen ezért ajánlunk nektek most húsos és húsmentes fogásokat is is, melyekből nem hiányozhat a pikáns fűszerkeverék.
NosaltyAz egytálételekben az a legjobb, hogy egyszerre két problémát pipálunk ki, hiszen nem kell külön a körettel is bajlódnunk: a főétellel együtt érkezik. Most olyan fogásokat hoztunk, amikben az egyik kedvenc alapanyagotoké a főszerep: a rizsé.
NosaltyKészíts ma valami könnyedebb egytálételt a családnak, amivel azért jól is laknak. Vegán opciókat mutatunk!
NosaltyNe terheljük le magunkat rögtön a hét elején, főleg ne így az év kezdetekor. Egy tál laktató zöldséges ragu, talán egy kis rizzsel: épp erre lehet szükségünk.
NosaltyAz egytálételek nem véletlenül szerepelnek a kedvencek között: legtöbbjük gyorsan elkészíthető, egyszerű, finom és laktató, ha komfortkajákra gondolunk, sokunknak jut eszébe a székelykáposzta vagy a paprikás krumpli. Íme 10 recept, ami abszolút kedvencetek volt 2021-ben.
NosaltyVan valami mélyen megnyugtató az aromás fűszerek és a szaftos hús keverékében. Most csupa ilyen fogást találhatunk ebben a listában, hogy az igazi, fagyos tél beköszöntével elkészíthessük őket egymás után.
NosaltyRakott krumpli, vajas-rizses csirke vagy éppen zöldségrakottas? Csak párat említünk ezek közül a laktató, pazar egytálételekből.
NosaltyMielőtt teljesen magunkra hagyna az ősz, még gyorsan készítsük el az évszak legkomfortosabb, mély ízekkel megpakolt egytálételét: a gombás rizottót. De nem ám akárhogy!
Lakos BenedekAz egytálételek igazi jolly jokerek a mindennapokban, hiszen legtöbbjükhöz külön köret sem kell.
NosaltyLegalapvetőbb zöldségként a krumplira az a felelősség hárul, hogy szinte az összes ételfajtában meg kell állnia a helyét. Ezt a kihívást szinte mindig meg is ugorja a burgonya, így az egytálételek esetében is. Jöjjenek a (régi és új) kedvencek.
NosaltyNemcsak fantasztikus levest lehet készíteni a sütőtökből! Ezúttal töltsd meg mindenféle finomsággal, és készíts egy mennyei egytálételt!
NosaltyGyorsan főzünk finomat, hiszen az ünnepek előtt nem árt az időnkkel csínján bánni.
NosaltyTovább terjeszkedik a nagy sikerű magyar burgerező. A Simon's Burger ismét a határon túl, de ezúttal Amerikánál jóval közelebb, Kolozsváron nyit éttermet.
NosaltyNe adjátok fel, idő hiányában, sütés nélkül, egészen gyorsan is össze lehet dobni egy-egy desszertet a családnak vagy az ünnepi vendégseregnek. Ezúttal a csillagjegyetek szerint ajánlunk nektek egy-egy fincsi, gyors, sütés nélküli édességet karácsonyra (is).
NosaltySokan évek óta a citromot tartják nagy ellenségnek, ha teafogyasztásról van szó, hiszen a tealevelek természetes módon tartalmaznak alumíniumot, amit a citromsav képes kioldani a főzetbe. A valódi veszély azonban egész másban rejlik.
Mennyi mennyei finomság sorakozik ma az étkezőasztalokra! Tojásleves, ezúttal nagyon finoman, tarhonya, sültpaprikával spékelve és egy kis rózsavizes muffin is érkezik.
Az adventi és karácsonyi időszakban rengeteg sütemény készül a közreműködésével, azonban az év más időszakaiban rendszerint hanyagoljuk a konyhában. Kitaláljátok melyik növényi alapú, igen gazdag kalciumforrásra gondoltunk?
Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...
Ez a tészta többszöri kísérletezés végeredménye, ez a legtökéletesebb. Évek óta ezekkel az arányokkal dolgozom. Egy nagyon jól dolgozható, rugalmas tésztát kapunk, nem ragad, nem ...
A kolozsvári töltött káposzta nem csak karácsonykor esik ám jól...