budapest

Íme a Bocuse d'Or hazai válogatójának nyertese

Ma tartották a Bocuse d'Or magyar válogatóját: az egyik legrangosabb gasztronómiai verseny országos szinten tartott selejtezőjén négy magyar séf mérte össze tudását, és az este végére az is kiderült, hogy ki képviseli majd hazánkat az európai, és remélhetőleg a világdöntőn is.

Nosalty

Lesz mit ünnepelni az idei Kenyérlelke fesztiválon: kétszer annyi kézműves...

Hetedik alkalommal is megrendezésre kerül a Kenyérlelke fesztivál. Ugyan eddig is mindig nagy érdeklődéssel kísérte a nagyközönség a különböző pékségeket és kenyereket bemutató fesztivált, az idei évben még különlegesebb hangulatban kerül sor a rendezvényre: az elmúlt egy évben ugyanis nagyjából harminc új kézműves pékség nyílt Magyarországon, és ez a trend illetve az érdeklődés is folyamatos növekedésnek örvend. Idén három helyszínen találkoznak a gazdák, molnárok és pékek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, és ízelítőt adjanak termékeikből: Debrecen után Budapest és Veszprém ad otthont a kenyereknek.

Nosalty

Így bizonyosodhatsz meg róla, hogy a kedvenc kofád valóban termelői...

Egyre nagyobb hangsúly kerül a tudatos vásárlásra, mindannyian szeretnénk tudni, hogy ami az asztalunkra kerül, honnan származik, és hogyan termesztették. Egy szupermarketben az ember talán könnyebben tájékozódik, mint a piacon, ahol nem olyan egyszerű megállapítani, hogy az adott zöldség vagy gyümölcs termelői áru-e vagy megegyezik a bolti kínálattal. Ennek próbáltam most utánajárni, jöjjenek a válaszok.

Lakos Benedek

Lélegzetelállító helyen borozhatunk Budapesten: nyit a SALT étterem borbárja, a...

Finom borokat inni, és Budapest nevezetességeit a magasból csodálni? Igen, ez a két dolog most már egyszerre is lehetséges, mégpedig a SOLID-ban, a SALT étterem "kistestvérében". A kellemes hangulatú bár a Hotel Rum hetedik emeletén kapott helyet, ahol különleges borválaszték vár a vendégekre, akik a SALT séfje által összeállított menüből választhatnak társat az ital mellé.

Nosalty

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...