Ekkora béremelést kapnak a Penny dolgozói áprilisban
A Penny több milliárd forintot fordít a dolgozók béremelésére.
NosaltyA Penny több milliárd forintot fordít a dolgozók béremelésére.
NosaltyJelentősen emeli a fizikai munkakört betöltő dolgozók fizetését az Auchan.
NosaltyAz Aldi Magyarország hatezer munkavállalója január 1-jétől több százalékos béremelésben részesül.
NosaltyEgy újabb nagy mértékű béremelést hajtott végre az ALDI, sőt az alapfizetésen felül a cég munkavállalói további juttatásokra is számíthatnak.
NosaltyKiderült, hogy mennyivel emelik idén a Penny áruházaiban dolgozó eladók bérét.
NosaltyTöbb milliárd forintot fordít idén a Tesco az üzletláncokban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérére, ami így a tavalyi bérmegállapodáshoz képest több mint 10 százalékkal emelkedik március 1-jétől.
NosaltyAz áruházlánc úgy döntött, béremelést ad dolgozóinak, így még a szakképzettséget nem igénylő áruházi munkakörökben is igen szép fizetést vihetnek haza.
NosaltyKiderült, hogy mennyivel növelik a Spar áruházaiban dolgozó eladók és pénztárosok bérét illetve juttatásait.
NosaltyEmelkednek a fizetések a kiskereskedelmi láncoknál, az egyre növekvő munkaerőhiányra ugyanis gyors megoldást kell találniuk a boltoknak. Van, ahol akár bruttó négyszázezer forintot is megkereshetnek a munkavállalók, érdemes azonban a számok mögé nézni.
NosaltyJelentősen emelte alkalmazottai bérét a Spar, ami valószínűleg más üzletláncokra is kihat majd.
NosaltySikerült megállapodnia az idei év bérfejlesztéseiről a Tesco-Global Zrt.-nek, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) és az Egyenlő.hu-nak.
NosaltyIdén egységesen 8 százalékkal emeli az Aldi dolgozóinak bérét, van olyan pozíció is, ahol így már több mint egy millió forintos bruttó fizetéssel honorálják a munkavállalókat.
NosaltyJól járnak idén a Lidl hipermarketlánc dolgozói, kiderültek a 2021-es fizetések.
NosaltyAz Auchan idén is jelentős béremeléseket jelentett be, a legjobban a pékek és az online kiszállítói szakértők kereshetnek.
NosaltyNe adjátok fel, idő hiányában, sütés nélkül, egészen gyorsan is össze lehet dobni egy-egy desszertet a családnak vagy az ünnepi vendégseregnek. Ezúttal a csillagjegyetek szerint ajánlunk nektek egy-egy fincsi, gyors, sütés nélküli édességet karácsonyra (is).
NosaltyRicky Martin Budapesten járt, és még a karácsonyi vásárba is ellátogatott.
NosaltyLássuk, mely receptek csavarták el a fejeteket, és főleg, mely fogások voltak, melyre a leginkább éhesek voltatok idén. 2025 toplistás kedvencei következnek a Nosalty oldaláról.
Macsuga ViktóriaSokan évek óta a citromot tartják nagy ellenségnek, ha teafogyasztásról van szó, hiszen a tealevelek természetes módon tartalmaznak alumíniumot, amit a citromsav képes kioldani a főzetbe. A valódi veszély azonban egész másban rejlik.
A gyaloglás nem csupán egészséges választás, hanem olyan tevékenység, amely, ha rendszeressé válik, hosszú távon hozzájárul a hasi zsír csökkenéséhez és általános jó közérzethez.
Mennyi mennyei finomság sorakozik ma az étkezőasztalokra! Tojásleves, ezúttal nagyon finoman, tarhonya, sültpaprikával spékelve és egy kis rózsavizes muffin is érkezik.
Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...
A kolozsvári töltött káposzta nem csak karácsonykor esik ám jól...
Ez a tészta többszöri kísérletezés végeredménye, ez a legtökéletesebb. Évek óta ezekkel az arányokkal dolgozom. Egy nagyon jól dolgozható, rugalmas tésztát kapunk, nem ragad, nem ...