babka

„Ha emberhiány van, akkor én állok be, ha a törzsvendéggel...

A Sarki Fűszeressel robbant be a budapesti vendéglátásba, az elmúlt hat évben azonban a Babka révén ismeri és szereti a fővárosi közönség. Nemesvölgyi Attila a szó legszebb értelmében igazi vendéglátós, aki mondhatni szimbiózisban él a helyeivel, többes számban, hiszen a járvány ellenére háromra nőtt a Babkák száma Budapesten. A budai kitérő után a nagy Babka Delit szintén a Pozsonyi úton nyitották meg, ezzel a nálunk már kikopott, de New Yorkban még virágzó delicatesse üzletek műfaját feltámasztva. A nyitás kapcsán beszélgettünk a tulajdonossal, Nemesvölgyi Attilával.

Szász Nóri

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...