Bármilyen okból több zöldséget kell fogyasztanunk, de csak azért sem tudjuk rávenni magunkat? Az alábbi önbecsapós „átverésekkel” lehet, hogy menni fog.
Szóval nem szeretjük a zöldségeket? Ez van, megesik. Nem lehet mindenkinek sztenderdizált ízlése, még akkor sem, ha néha úgy tűnik, efelé akar haladni a világ. Mégis előfordulhat, hogy rákényszerülünk a zöldségfogyasztás növelésére – állhat a háttérben egészségügyi ok vagy valamilyen fogadalom/kihívás, amit elhamarkodottan tettünk. Mindegy is, ha egy ilyen helyzet előtt állunk, nem lesz egyszerű dolgunk zöldségutálóként. Szükségünk lesz majd tehát néhány olyan alapanyagra és ételre, amelyek segítségével szinte „titkon”, fű alatt javíthatjuk a zöldségfogyasztás mértékét. Jöjjenek most ezek, szépen sorban!
Így egyél több zöldséget, ha nem szeretnél, de muszáj
Csírák
Furcsa lehet, hogy ezzel kezdünk, hiszen az átlagos zöldségekhez képest a zöldségcsírák már „haladó szintű” alapanyagnak tűnhetnek. De ne dőljünk be nekik: abszolút nincs erőteljes ízük, szinte bármibe beleszórhatjuk őket, így anélkül ehetünk valami egészségeset, hogy nem is tudunk róla.
Persze, jó a körözött kenyérre kenve, de mennyivel jobb és látványosabb lehet ugyanez a krém egy nagy tálra helyezve, különböző zöldségekkel megspékelve. Bulik, összejövetelek ...
Rugaszkodjunk el a hagyományos levesbetétektől és -gyöngyöktől!
A krémlevesekhez tökéletes feltét a gombachips, amely önmagában is egy egészséges nassolnivaló.
A Buddha bowl egy igazi bőségtál, rengeteg friss gyümölccsel és zöldséggel, amit akár a munkahelyünkre is magunkkal vihetünk. Elkészítése roppant egyszerű és sokféleképpen ...
Leveles zöldek
Szintén nincsen penetráns „zöldségízük”, egészen kellemes a legtöbb levél aromája (talán a sóska a legmarkánsabb). Ráadásul megpárolva szinte eltűnnek ételekben: tehetjük őket rántottába, levesbe, egytálételbe, rakottasokba. Nyersen pedig beleturmixolhatjuk egy gazdag smoothie-ba, bár így jobban átüt az íze.
Ez az egyedényes kókuszos lencseragu, azaz dhal buggyantott tojással és spenóttal éppoly tápláló, mint amilyen finom és egyszerű – egy remek recept, amivel változatosabbá és ...
Az orzotészta egy olasz tésztafajta, és úgy néz ki, mint a rizottórizs, bár a neve azt jelenti: árpa, és valójában durumlisztből készül. Olaszországban jobbára levesekhez és ...
Itt a tavasz, itt a tojásos nokedli. Most spenóttal turbóztam fel, hogy még szezonálisabb legyen.
Konzerv hüvelyesek
Tele vannak egészséges növényi fehérjével, és szinte olyan, mintha nem is zöldségek lennének: az állaguk krémes, az ízük szinte semleges, és pofonegyszerűen alakítható/befolyásolható. Ráadásul olyan közönségkedvenc fogásokban is szerepelnek, mint a bableves vagy lencsefőzelék.
Íme a mi ultimate csicseriprököltünk! Ha vegán vagy, ha nem, ha unod a húst, ha nem, érdemes kipróbálni, mert nagyszerű fehérjeforrás, az íze pedig csodálatos! Akárcsak egy jó ...
Lasagnét tészta nélkül, cukkiniszeletekkel is készíthetünk: persze nem lesz annyira lasagnés, inkább egy isteni, szaftos rakott étel, amiben csak úgy kavarognak az ízek. A jóllakást ...
Zöldségpürék
Készítsünk köretként püréket főtt zöldségekből. A krémes állag és a selymes íz eltereli majd a figyelmünket arról, hogy zöldségeket eszünk. Ha pedig valamilyen sült hús és gabona mellé párosítjuk, könnyedén beilleszthetünk egy egészséges komponenst egy amúgy nem túl változatos étkezésbe.
Angliában és Írországban népszerű street food a fish and chips, melyet kizárólag tőkehalfiléből készítenek. Varázsa abban rejlik sütés után a hal puha és omlós, a tésztabunda ...
Burgonyapüré helyett készítsünk zöldséges édesburgonya-krémet. Ebbe mehet sima burgonya pluszban, hogy növelje a térfogatot, de kisebb adagnál el is hagyhatjuk, hiszen nagyon finom és ...
A mexikói és a tex-mex konyha egyik alapétele, amit pakolhatunk mindenfélére, tunkolhatunk tortillával, vagy akár magában is kanalazhatjuk. A sültbabpüré lényege a nevéből is adandóan ...
Tésztaszószok
Egy ízletes paradicsomos tésztaszósz nem csak paradicsomot tartalmazhat – belereszelhetünk vagy belefőzhetünk más delikvenseket is, amelyek így megbújnak majd az édeskés gyümölcs leple alatt. Indítsuk a szószt hagymával, reszelt répával, zellerrel, de kerülhet bele édesburgonya, sütőtök vagy konzerv hüvelyesek is. Hagyhatjuk darabosra, de pürésíthetjük is, ha úgy szimpatikusabb.
Jamie Oliver azt állította, hogy 15 perc alatt el lehet készíteni ezt az ételt. Leteszteltük, hogy igaza van-e, és azt kell mondjam, hogy nem lehetetlen, ellenben nekünk annyira ízlett, hogy ...
Ha lapul a hűtőben egy fél sütőtök és már unjátok a krémlevest, akkor itt az ideje kipróbálni a sütőtökös tésztát. A szósz szinte nulla munkával elkészül, bármilyen tésztával ...
A házi paradicsomszósz tipikusan az a dolog, amire ha egyszer ráérez az ember, többet sose fogja a bolti verziót választani. E recept esetében a titok a lepirított zöldségekben és a ...
Szendvicskrémek
A reggelibe/vacsorába is belecsempészhetjük a zöldségeket, ha egyszerű és gyors szendvicskrémeket készítünk – ezt vaj, margarin vagy kenőmájas helyett kenhetjük a kenyérre, és ugyanúgy megpakolhatjuk sonkával, sajttal, ahogy tetszik.
Nagy húsimádó vagyok, bár a zöldségek az abszolút favoritjaim, így ha választanom kellene, rájuk szavaznék – az egészséges és változatos étkezéshez elengedhetetlen a friss ...
Az isteni padlizsánkrémet nagyon egyszerűen és gyorsan össze lehet dobni. Nem igényel sok előkészületet, hidegen és melegen is egyaránt fogyasztható.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.
Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.
Biztosan veled is előfordult már, hogy a mindennapi rohanásban elfelejtetted, hogy jönnek a vendégek, esetleg váratlanul toppantak be. Ezzel a trükkel akkor is nagyszerű vendéglátó lehetsz, ha nem készülsz napokig a konyhában a vendégekre, és csak pár perced van az előkészületekre.
Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...
Sütés nélküli nagyon finom kis desszert, és még nem is kerül sokba sem. Csak gondoltam egyet, mit is kéne készíteni, mivel kókuszreszelék mindig van idehaza......hát ezt találtam ki ...
A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...
A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.
Megettél egy nagy tál babot, és most ennek a következményei miatt szenvedsz? A bab köztudottan puffasztó étel, Napi Tippünkben azonban eláruljuk, legközelebb hogyan készítsd el, hogy megelőzd a nem kívánatos mellékhatásokat!
A karácsonyi sütemények szépsége felől nincs vita: a mák, dió, alma, kókusz, a különféle krémek és díszítések mind-mind varázslatos hangulatot teremtenek. Lássuk a legszebbeket!
Megettél egy nagy tál babot, és most ennek a következményei miatt szenvedsz? A bab köztudottan puffasztó étel, Napi Tippünkben azonban eláruljuk, legközelebb hogyan készítsd el, hogy megelőzd a nem kívánatos mellékhatásokat!
Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...