Az ok, ami miatt nem szabadna meginni az autóban hagyott vizet

Nyáron (jobb esetben) úton-útfélen a kezünk ügyében van egy üveg víz, amit gyakran bent is felejtünk a kocsiban, ott persze felforrósodik, majd később újra megisszuk. Na, ez egyáltalán nem jó ötlet.

A nyári hőségben elengedhetetlen a megfelelő folyadékbevitel, így fontos, hogy a hosszabb és a rövidebb utakra is vigyünk magunkkal vizet. Figyeljünk rá azonban, hogy soha ne hagyjuk bent a vizet a kocsiban, vagy ha bent is maradt, semmiképpen ne igyuk meg, akkor sem, ha már visszahűlt.

Az ok, ami miatt nem szabadna meginni az autóban hagyott vizet

A víznek is van lejárati ideje, amelyet túllépve ugyan nem romlik meg, de a műanyag idővel kioldódik benne. A melegben a palack újra és újra felmelegszik, ami ront a minőségén. Minél többször történik meg ez a folyamat, annál gyorsabb lesz a műanyag lebomlása, ami beszivárog a vízbe, mely miatt lényegében műanyagot iszunk.

A nem PET-palackos vizek esetében is adódnak problémák.

A toxikus anyagok, amelyeket a tartály gyártásához használnak, szintén gyorsabban oldódnak olyan magas hőmérsékleten, mint ami az autó belterében uralkodik egy forró nyári napon.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...