Öt termék megbukott a nagy szilveszteri virsliteszten

A fogyasztóvédelem az ünnepi időszakban is fokozott jelenléttel, tematikus ellenőrzésekkel óvja a hazai vásárlókat, az ismétlődő ellenőrzések célja, hogy hiteles információk alapján az előírásoknak mindenben megfelelő termékek közül válogathassunk az üzletekben.

Nincs igazi szilveszteri trakta legalább pár szál virsli nélkül, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ezért minden évben e termékek laborellenőrzésével zárja fogyasztóvédelmi vizsgálatait. 2021-ben húszból öt virslinél tapasztaltak valamilyen jelölési hibát, írja a Sokszínű Vidék.

Mint fogalmaznak, a Magyar Élelmiszerkönyv a virsli megnevezés használatát minimális fehérje- és maximált zsír-, víz- és sótartalomhoz köti. Az ITM akkreditált laboratóriumának vizsgálata húsz húskészítmény összetevőit, a virsli megnevezés feltüntetésének előírásszerűségét ellenőrizte. Az elmúlt időszak tapasztalatai kedvezőek voltak, 2018-tól 2020-ig – az éjféli visszaszámlálást idéző sorminta szerint – rendre három, kettő, egy hibára bukkantak. E tartós javuláshoz képest az idén feltárt öt helytelen jelölés váratlan visszaesést jelez.

A kifogásolt virslik gyártóival szemben megtévesztő tájékoztatás és az előírások be nem tartása miatt fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indult. A jelölési hibás termék csak akkor forgalmazható, ha a címkén tévesen feltüntetett értéket a valós mennyiségre javítják. Az Élelmiszerkönyvben megengedett legmagasabb zsírtartalmat felülmúló árucikk virsli megnevezéssel nem, helyette egyéb húskészítményként árusítható.

A vizsgálati eredményeket összegző táblázat a Fogyasztóvédelmi honlapon érhető el.

És ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...