Az egyszerű, ötperces gyakorlat, mely csökkentheti a vérnyomást

A magas vérnyomás manapság szinte már népbetegségnek számít, ez azonban nem jelenti azt, hogy legyinthetsz, ha te is ilyesmivel küzdesz. Ez a kondíció ugyanis idővel súlyosabb betegségekhez, például szívelégtelenséghez is vezethet.

A szív egészsége kapcsán a legtöbben a koleszterinre, illetve a trigliceridre összpontosítanak, pedig a magas vérnyomás is legalább olyan veszélyes lehet, mint ezek magas aránya. Sőt: az American College of Cardiology szerint a hipertónia a szív- és érrendszeri betegségek halálozásának vezető kockázati tényezője – ami ráadásul kezelhető lenne.

Sok olyan módszer létezik ugyanis, ami segíthet egészséges szintre módosítani a vérnyomást. Ilyen például a helyes táplálkozás, ami nátriumban szegény és káliumban gazdag, a rendszeres testmozgás, ami hozzásegít az egészséges testsúlyhoz. Emellett azzal is sokat tehetsz, ha csökkented az alkoholfogyasztásod, a dohányzóknak pedig érdemes lemondaniuk erről a rossz szokásról is.

Az egyszerű, ötperces gyakorlat, mely csökkentheti a vérnyomást

A Journal of Applied Physiology 2022-es elemzése pedig rámutat, hogy létezik egy olyan speciális mélylégzési terápia is, amivel sokat tehetsz a kiegyensúlyozott vérnyomásért. Az úgynevezett belégzési izom erősítő edzés – amit csak IMST-ként emlegetnek – a legújabb kutatás szerint hatékonyabb lehet a vérnyomás csökkentésében, mint a testmozgás. És ez mindössze napi öt percet vesz igénybe!

Daniel Craighead, Ph.D (a tanulmány vezető kutatója és a Boulder-i Colorado Egyetem integratív fiziológiájával foglalkozó kutatási adjunktus) és csapata 18 és 82 év közötti felnőttek körében vizsgálta meg, hogy az IMST hasznos-e mint vérnyomáscsökkentő módszer.

A résztvevőket arra kérték, hogy hat héten keresztül napi 30 légzőgyakorlatot végezzenek. A csoport fele nagy ellenállású IMST-t, míg a másik fele alacsony ellenállásút gyakorolt.

A második hét végével a kutatók azt találták, hogy máris javult az IMST-t végzők vérnyomásszintje.

A vizsgálat végére pedig a szisztolés és a diasztolés vérnyomás is csökkent, 9 Hgmm-rel, illetve 4 Hgmm-rel. Ha tágabb összefüggésben is megvizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy ez 5-8 pontos vérnyomáscsökkenést jelent, amelyet a magas vérnyomásban szenvedők hetente 90-150 perc futással vagy kerékpározással érnek el.

Craighead szerint az IMST sikerének egyik kulcsa az erősebbé váló légzőizmokban keresendő – ám ez nem minden. A mély légzés ugyanis lelassítja a szimpatikus idegrendszer küzd-vagy-menekülj-válaszát, ami a magas vérnyomással küzdők esetében általában túlhajszolt. És ez még nem minden: az IMST-t végző csoport tagjai több nitrogén-oxidot is termeltek, amely vérnyomáscsökkentő, érlazító hatásáról ismert. Ezek alapján kijelenthető, hogy ez a mindössze ötperces gyakorlat számtalan módon támogathatja a magas vérnyomással rendelkezők mindennapjait.

Forrásunk volt.

Szerző: Szabó Anna


Még több egészség:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...