Vászonzsákoslány: A zerowaste életmód első buktatói

Évi blogjának második része, amiben a hulladékmentes életmódot folytató cuki lány az első időszakban adódó kihívásairól mesél.

Mikor rátaláltam a zero waste, azaz hulladékmentes életmódra, azt éreztem: "Ez az, megvan a megoldás, így segíthetek egyén szintjén a környezeten!"

Elmeséltem a barátomnak az ötletemet, hogy legyünk mi is szemétmentesek, mire ő, mint általában a férfiak, egyből a racionális oldalról közelítette meg a dolgot: "Mégis hogyan fogjuk ezt csinálni?!" Valahogy az én fejemben olyan egyszerűnek tűnt az egész, hiszen csak kulacs, textilszütyő meg egyebek…Mondanom sem kell, ez nem így történt.

Tehát nem úgy kell elképzelni, hogy ha valaki elkezdi ezt az életmódot, akkor egyik pillanatban még termel szemetet, a másikban már nem.

Hosszú folyamat volt, sok-sok hónapon át tartott, de állítom, hogy még most sem értünk a végére, még mindig merülnek fel bennem kérdések, támadnak új ötleteim.

Évi

A nagyi tudta

Minden egyes alkalommal, amikor elfogyott valami a háztartásunkban, keresnem kellett egy hulladékmentes alternatívát. Egyébként nem is kell olyan nagyon extrém dolgokra gondolni, a legtöbb ötletet a nagyszüleimtől vettem, akik még műanyagok nélkül nőttek fel. Ha valamit nem tudtam megvenni a boltban környezetbarát csomagolásban vagy anélkül, utánajártam, hogyan tudom én magam elkészíteni, házilag. Hát nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nem lapult ott a farzsebemben például a dezodor receptje. Kísérleteznem kellett, és ebből kifolyólag voltak dolgok, amik balul sültek el, ezekre ma már nevetve emlékezünk vissza.

1. Mosogatószer - az első akadályunk

Az egyik legemlékezetesebb a mosogatószer története volt, amit még most is sűrűn felemlegetünk. Elfogyott a mosogatószer, azt gondoltam, sebaj. Leültem a laptop elé, hogy utána járjak annak, hogy tudom magam elkészíteni, ha már műanyag csomagolás nélkül sehol sem kapni. Találtam is egy receptet, miszerint a mosódióból főzés során egy olyan anyag keletkezik, ami úgy habzik és tisztít, mint az eredeti mosogatószer. Volt is otthon mosódió, ezért nekiálltam a hadműveletnek.

Az a penetra bűz, ha éreztetek már olyat, annyira elviselhetetlen volt, hogy csípte a szemünket, amikor beléptünk a konyhába.

Gyors egyetértés után megbeszéltük, hogy ilyen többet nem lesz, keresni kell más megoldást.

2. Dezodor - a kettes számú akadályunk

Egy másik vicces anekdota a dezodorral történt. Azt gondoltam, úgy lesz a legegyszerűbb, ha nem használok semmilyen izzadásgátlót, így megúszom a sok csomagolást. Édesanyám, aki az egyik legőszintébb és legszókimondóbb ember, akit a Föld valaha a hátán hordott, néhány hét után meg is jegyezte:

"Kislányom, olyan büdös vagy, használsz te dezodort?"

Rájöttem, hogy ezt sem szabad túlzásba vinni, kompromisszumos megoldásokra van szükség, hogy én se legyek büdös és a természetben se tegyek kárt.

Ide kapcsolódik Évi reggeli rutinját bemutató videója:

3. A BEVÁSÁRLÁS - a hármas számú akadályunk

A bevásárlási szokásaink is teljesen megváltoztak, hiszen igyekszünk mindent csomagolásmentesen, saját tárolóba kérni. Az elején azt gondoltam, ez nem is lesz olyan bonyolult, odamegyek a csemegepulthoz a szupermárketben, és a dobozomba kérem a trappistát. Hát, mit ne mondjak, ez sem úgy történt, ahogy elképzeltem. Szegény csemegepultos lányok néztek rám, mint borjú az újkapura, hogy a Köjál, az Ántsz és a Nébih majd kiugrik a sajtok közül és megálljt parancsol, mert a különböző higiéniás előírásoknak ez az eljárás nem felel meg. Kétségbe estem.

Mégis hogyan fogunk így sajtot, vajat vagy joghurtot venni?!

Ekkor jutott eszembe, hogy Budapesten mégis hány csodálatosabbnál csodálatosabb piac van, ahol az áruk alapból nincsenek becsomagolva, ráadásul jórészt szezonális magyar termékekkel találkozhatunk.

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy ha valaki belevág ebbe az életmódba, akkor nem szabad megijedni, ha valami nem sikerül elsőre, illetve nem is muszáj, hogy tökéletesen csináljuk. A lényeg, hogy próbálkozzunk, vezessünk be apró változtatásokat az életünkbe, ez lehet akár egy olyan kis lépés is, mint a kulacs PET-palack helyett, és ami a legfontosabb, beszélgessünk erről, adjunk hangot az aggodalmainknak, gondolatainknak a környezetszennyezésről, hátha egyszer meghallgatásra találnak azok a szavak.

Antal Éva

Ezeket olvastad már?

Évi Instagramját itt találjátok!

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...