4,5 milliót spórolt azzal, hogy csak ilyen élelmiszereket vásárolt

Egy skót anyuka rengeteg pénzt spórolt meg azzal, hogy kizárólag olyan élelmiszereket vásárolt a boltban, melyek lejárat közeli, akciós termékek voltak.

Jamie Tait két év alatt közel 4,5 millió forintnak megfelelő angol fontot spórolt meg csupán annyival, hogy olyan termékeket vásárolt az boltban, melyek közeli lejáratú, akciós árucikkek. Jamie akkor döntött úgy, hogy ezentúl így vásárol, miután kiszámolta, hogy körülbelül 70 és 90 ezer forint között költ élelmiszerekre hetente, és ennek egy része sokszor sajnos a kukában végzi.

4,5 milliót spórolt azzal, hogy csak ilyen élelmiszereket vásárolt

Jamie ennek a trükknek köszönhetően körülbelül 35 ezer forintból kijön hetente, ami soknak tűnhet elsőre, azonban fontos hozzátenni, hogy egy négytagú családnak vásárol Angliában.

Beszerzett egy hatalmas mélyhűtőt is, így a megvásárolt lejárat közeli élelmiszerek közül azok, amelyeket nem fogyasztanak el azonnal, oda kerülnek, így nem romlanak meg.

A nő húsra, pékárura, gyümölcsre és zöldségre is így tesz szert, lényegében bármire, amiről úgy gondolja, hogy később fel tudja használni. Szem előtt tartja, hogy egészségesen étkezzen a családja, ezért főként a csirkét és a halat preferálja, de a gyümölcs- és zöldségfogyasztás is kiemelten fontos náluk.

Forrásunk volt.


Még több izgalmas cikk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...