Utolsó hét a suliban

Már csak pár sulis nap van hátra ebben az évben. Főzzünk gyermekeinknek tartalmas leveseket, hogy könnyedén vegyék az akadályokat!

Az utolsó iskolai héten minden tanár be szeretné pótolni a lemaradásokat. Hiába közeleg gyermekeink számára a szabadság pillanata, még több dolgozat megírása áll előttük a várt pillanatig. Annak érdekében, hogy a finisben, azaz az utolsó napokban is jól teljesítsenek, készítsünk nekik tápláló leveseket és krémleveseket idényzöldségből, átmelegítve átfagyott tagjaikat, amikor hazaérkeznek az iskolából.

Az elmúlt héten is állandó dolgozatírási lázban égtünk, folyamatos volt a tanulás, a felkészülés, sőt, még a hétvége is rövidebb lett egy nappal a szombati tanítási nap miatt. Egyszerűen kell egy kis segítség! Először is ott vannak a vitaminok és a sok gyümölcs az asztalon álló tálban. Aztán ott a sok csoki, amit a Mikulás hozott, ezek persze nem éppen a vitaminokról híresek, de azért adhatnak egy kis energiát. Az utolsó hét azonban már tényleg teljesen leszívja őket, ezért döntöttem úgy, hogy legyen minden nap meleg leves az asztalon.

A legegyszerűbbel kezdem: ma brokkoli krémlevest főzök. Ha nem hagymával készítem, akkor a brokkolit rózsáira szedem, vigyázok, ne főjön túl. Pici tejszínnel, sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezve összeturmixolom, és újból felforralom. A legfontosabb, hogy pirított barna kenyérszeleteket készítsek hozzá, enélkül meg sem enné a családom - ezek alá kevés olívaolajat locsolok vagy vajat kenek, tetejére pedig parmezánt szórok.

Petrezselymes zellerkrémleves

A sima fehér leveseket valahogy nem kedvelik a gyerekek. Így petrezselyemmel kap egy kis zöldes színt és az ízén is sokat javít. Ha zellerlevelet tennék bele, mert próbáltam már, akkor ...

Hogyan néz ki a heti levessor? Holnap, marha- vagy gulyásleves lesz menüben. Aztán zeller krémleves követi a sorban, amit ugyancsak minél kevesebb fűszerrel készítek, hogy a zöldség saját ízét érezzük. Az elmaradhatatlan pirított barna kenyérkockák természetesen ott fognak díszelegni az asztalon, hogy ki-ki kedvére szórjon belőle annyit, amennyit csak szeretne, illetve ameddig a készlet tart - itt a fűszerezés a lényeg és az a pár csepp olívaolaj vagy vaj, amiben megpirul. A gyári levesgyöngy is megfelelne a gyerekeknek, de az mégsem az igazi. Az a pár perc plusz időráfordítás megéri!

Karalábét és csirkemellet is vettem a piacon, úgyhogy lehet még karalábé krémleves is, de a jól bevált zöldhagymás tésztalevesem csirkével biztos befutó lesz.

Bazsalikomos karalábé-krémleves

A napokban a kezembe került egy szimpatikus recept, amelyben bazsalikommal készítették el a karalábé-krémlevest. Ezekből az alapanyagokból elkészítettem a saját verziómat, amihez túl ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Még több krémleves receptet itt találtok

Jövő héten szünidei ráérős reggeliket készítünk, de addig is főzzünk minél több szívmelengető levest!

Gréti

Zöldhagymás csirkeleves tésztával

Bazsalikomos karalábé-krémleves

Tradicionális gulyásleves

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...