Undorító titka lehet a sikeres fogyókúrának

Valószínűleg még a tökéletes alakért sem sokan próbálnák ki, hogy a saját székletükből kivont, fagyasztott mikrobiom-kapszulákat fogyasszanak.

Az elmúlt évek során hallottunk már pár nagyon meredek diétaötletet, de ilyet még egészen biztosan nem: az izraeli Ben-Gurion Egyetem kutatói szerint nagyon sokat segíthet az ideális anyagcsere elérésében az, ha az ideális bélmikrobiomot érjük el, ez pedig úgy is megtörténhet, hogy a korábban egészséges bélbaktérium-egyensúly idejéből lefagyasztott székletből kinyert mikrobiom-kapszulákat fogyasztjuk el.

Igen, jól olvastad: kakikapszuláról van szó.

via GIPHY

A koncepció egészen új szintre emeli az „az vagy, amit megeszel” elképzelést, mégis, kutatók szerint nagyjából biztos, hogy működik. Valójában a kapszula akkor segít igazán, ha már lefogytunk, és nem szeretnénk visszahízni a keservesen leküzdött kilókat.

A kutatók 14 hónapos kutatást végeztek a témában, amikor a túlsúlyos vagy magas koleszterinszinttel rendelkező alanyokat három csoportra osztották: az egyik csoport egy átlagos, egészséges étrendet követett, a másik mediterrán diétát, a harmadik pedig egy növényalapú, mégis a mediterrán diétához hasonlító megoldást. Az alanyoknak hat hónapig kellett követniük a diétát, majd mindannyiuknak székletmintát kellett adniuk, amit aztán lefagyasztottak, és eltettek későbbre.

A súlyvesztett alanyokat ezután két csoportba sorolták: az egyik csoport a saját lefagyasztott székletéből kinyert kapszulákat kapta, a másik pedig placebót.

A kutatásból kiderült, hogy a növényalapú mediterrán diéta volt a leghatásosabb súlyvesztés, majd -megtartás szempontjából is. Azok, akik a fagyasztott székletkapszulákat fogyasztották, ügyesen megtartották a súlyukat, vagy keveset híztak, míg azok, akik placebót kaptak, a leadott súlymennyiség felét vissza is hízták. Előbbi csoport átlagosan mindössze 17,1 százalékát hízta vissza a korábban ledobott súlynak.

A szakértők szerint ez az első olyan nagyszabású kutatás, ami kimutatja: az ideális mikrobiom elérése később is segíthet, hogy az ideális anyagcsere-folyamatokat beindítsa – kérdés persze, hogy milyen áron. A kutatók azt is megjegyezték, hogy a későbbiekben talán széklettranszplantáció is szóba jöhet, mint az egészséges testsúly elérésének egyik eszköze.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: Getty Images

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...