Itt a tudományos magyarázat, hogy miért imádod a meleg levest

A hideg idő beköszöntével egyre jobban kívánjuk a levest, és ennek megvan a tudományos oka – de a meleg étel egész évben jót tesz nekünk.

Ahogy egyre rövidebbek a nappalok és egyre hidegebb az idő, úgy kívánjuk egyre inkább a lélekmelengető levest. Még az elkészítése is könnyű, hiszen ha nagyon leegyszerűsítjük, sok-sok alapanyagot, zöldséget felszeletelsz, majd egy lábosba szórod alaplével vagy vízzel. Aztán persze lehet cifrázni, mint ezt az instant ramen levest, de lényegében egy sokoldalú, mégis időbarát ételről van szó. Ennek ellenére nem szabad lenézni, sőt. A meleg levesek nagyon jót tesznek az egészségednek, és ennek több oka is van.

Támogatja az immunrendszert

A téli hónapokban a meleg folyadék igazi komfort kajának számít, ráadásul betegség idején a toroknak és az orrjáratoknak is jót tesznek, de az alapanyagoknak köszönhetően az immunrendszered is támogathatod ezekben a hónapokban, és persze egész évben. Például a csontból készült levesek, amik több órán át főnek - többek között Dárdai Blankának is nagy kedvencei -, nagyon jók, mert van ideje az olyan ásványi anyagoknak, mint a cink, kalcium, foszfor és magnézium kifőni a folyadékba. Dobj mellé még egy nagy marék zöldséget, és még több tápanyag lesz a levesedben.

Költség- és időhatékony

Nagyobb mennyiségben főzve hosszabb időre is elegendő lehet egy adag leves, pusztán le kell fagyasztanod, és elővenni, amikor újra megkívánod.

A levesek népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy akár önmagukban is kitehetnek egy étkezést, de egy egyszerű szendviccsel vagy salátával is lehet párosítani őket. A heti meal prep folyamatába így remekül beilleszthetőek a levesek.

Úgyhogy ne szégyelld magad, ha egész télen leveseket főzöl! Hagyd, hogy átmelegítsen a meleg folyadék, és jól lakj a puha zöldségekkel és laktató fehérjével!

Forrásunk volt

Szívesen főznél együtt Steiner Kristóffal, vagy éppen Sass Danival? Most itt a lehetőség, a Nosalty és a Knorr közös Élményfőzésein ugyanis élőben főzhetsz együtt a sztárokkal, ráadásul még otthonról sem kell kimozdulnod, online csatlakozhatsz!

Az Élményfőzésről itt tudhatsz meg többet!


Van még néhány konyhai trükk a tarsolyunkban:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...