Töltsd meg a friss cékla leveleit, mert nem töltik meg magukat

A céklalevél bizony ehető, még akkor is, ha először nem gondolunk rá, hogy felhasználjuk. Sőt, lehet, hogy sokan közülünk még nem is láttak leveles céklát. Én legalábbis eddig így voltam ezzel.

A céklalevél egyike azoknak a harsány leveleknek, amelyeket megehetnénk, és mégsem tesszük. Én személy szerint ezen a nyáron találkoztam először friss, leveles céklával, előtte mindig csak az öreg, földes gumókhoz volt szerencsém. Egyrészt nagyon megtetszett (élénkzöld és lila keveredik benne), másrészt azonnal kíváncsivá tett, hogy vajon mit lehet belőle főzni. Nos, például egy ukrán különlegességet: töltött céklalevelet, vagy holubtsit. Mutatom is a receptjét.

A töltött céklalevél receptjét ITT találod!

Különböző töltelékekkel

A recept, ami felkeltettet a figyelmemet, egy kenyérrel töltött verziót mutat be. Azonban további olvasás során megtudtam, hogy nem csak ezzel készülhetnek a levelek. Kerülhet bele húsos vagy rizses töltelék is, ilyenkor persze az elkészítés módosul (mivel nincs szükség kelesztésre).

A kenyér tulajdonképpen nyersen kerül a levelekbe, ott sül (vagy inkább gőzölődik) meg. Leginkább egy gőzgombócra hasonlít, nagyon légies, mellette mégis laktat.

A töltött céklalevél receptjét ITT találod!

A levelek előkészítése

Keressünk olyan céklát, aminek ép, egészséges levelei vannak. Legyenek erősek, ne legyenek fonnyadtak. Miután hazavittük őket, használjuk fel aznap vagy legkésőbb másnap. Először távolítsuk el a vastag szárakat, mert ezek nehezítik a feltekerést.

A blansírozás technikája puhábbá teszi a leveleket, azonban vigyázzunk, ne főzzük túl őket, mert akkor szakadni fognak. Miután fél percet eltöltöttek a lobogó vízben, azonnal adjunk nekik jéghideg fürdőt, hogy ezzel megállítsuk a főzés folyamatát. A megszárítás is arra szolgál, hogy egyszerűbb legyen a levelek felcsavarása, ezért nem érdemes kihagyni.

A töltött céklalevél receptjét ITT találod!

A rétegezés

A levelek egy fazékban kerülnek a sütőbe, ebben a forró, zárt közegben fognak sülni-gőzölődni. A megfelelő körülményekhez azonban meg kell ágyazni a tekercseknek: alulra és felülre is kell tennünk egy réteg levelet, így nem fognak leragadni, megégni, és a gőz nagy része is bent marad.

A vajjal való megkenés is ezt a célt szolgálja: ettől a tekercsek könnyebben elválnak majd egymástól, és az edény falához sem fognak hozzáragadni.

Egy isteni kapros szósz

A céklalevél-tekercseket fogyaszthatjuk hidegen és melegen is, valamilyen ragu mellett köretként, esetleg előételként, szószba mártogatva. Például egy friss, kapros-fokhagymás szószba, ami joghurtból készül: ez kiválóan illik mellé.

A töltött céklalevél receptjét ITT találod!

Készítsünk kenyérrel töltött céklalevelet!

Hozzávalók a töltött levelekhez: 240 ml víz, 1 ek cukor, 117 ml tej, 15 g vaj, 650 g finomliszt, 1 db tojás, 1 ek só, 15 g élesztő, 40 db cékla (céklalevél), 100 g vaj

Hozzávalók a joghurtos öntethez: 200 g görög joghurt, 1 gerezd fokhagyma, 5 szál kapor, só ízlés szerint

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos, cukrozott tejben. Egy nagy tálban összekeverjük a lisztet és a sót. Hozzáöntjük a vizet, tojást, olvasztott, hideg vajat és a felfuttatott élesztőt.

A töltött céklalevél receptjét ITT találod!

Ruganyos tésztát gyúrunk, majd lisztezett felületen 10 percig dolgozzuk, amíg sima felületű nem lesz. Kendővel letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük.

Míg kel a tészta, megmossuk a céklaleveleket, és levágjuk a vastag szárukat. Egy nagy lábasban vizet forralunk, majd fél percre beleengedjük a leveleket. Utána kihalásszuk, és rögtön leöblítjük hideg vízzel.

Leterítünk egy konyharuhát a pultra, majd ráhelyezzük egyesével a leveleket. Egy másik konyharuhával letakarjuk, és felitatjuk a nedvesség nagy részét.

A töltött céklalevél receptjét ITT találod!

A megkelt tésztát átgyúrjuk, majd diónyi gombócokat vágunk le belőle. Ovális hurkákat formázunk, majd a céklalevelek aljára helyezzük őket. A leveleket felcsavarjuk, a szélüket viszont nem hajtjuk be.

Egy sütőbe is tehető lábas aljába helyezünk néhány be nem tekert levelet. Erre jöhet az első réteg tésztás levéltekercs. A vajat felolvasztjuk, majd lekenjük vele a tekercsek tetejét. Tovább rétegezzük a tekercseket, minden réteget alaposan megkenve vajjal. Amikor megtelt a lábas, a tetejére további leveleket helyezünk. Majd letakarjuk fóliával, és nagyjából 30 percig hagyjuk kelni a tekercseket.

A töltött céklalevél receptjét ITT találod!

Előmelegítjük a sütőnket 180 fokra. A lábasunk tetejét megkenjük olvasztott vajjal. Levesszük a fóliát a tekercsekről, és rájuk tesszük a fedőt. Betesszük a sütőbe, és 60 percig sütjük.

Miután megsültek, a tekercseket óvatosan tányérra szedjük. Kapros-fokhagymás joghurttal tálaljuk.

A joghurtot egy tálba tesszük, majd belereszeljük a fokhagymát, beletesszük az aprított kaprot, és ízlés szerint sózzuk. Alaposan elkeverjük, és tálaljuk.

A töltött céklalevél receptjét ITT találod!

A töltött céklalevél mellé nagyon jól illik:

Shuba - ukrán céklás heringsaláta

Ukrán hidegtál-saláta. Kicsit macerás a sok reszelgetéssel meg a mosogatással, cserábe elképesztően finom. Én most egyesével tálaltam, de tepsibe vagy jénaiba is rétegezhetjük, és ...

A töltött céklalevél teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Fotók és recept: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több izgalmas, nyári íz és recept:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...