Így főzhetsz akár egy tucat keménytojást egy füst alatt a sütőben

Egy újabb izgalmas tojásfőzési módszer: ezúttal a sütővel a főszerepben. Semmilyen lábos nem szállhat versenybe ezzel a trükkel.

Húsvét táján nem ritka, hogy akár hatvan tojás is vár a hűtőben arra, hogy az ünnepi asztalra kerüljön. Még a legfelkészültebb konyha sem képes egyszerre ennyit fazékba tenni, ezért érdemes a legfurább megoldást választani: a sütőben főtt tojást.

Nem sokkal több idő és szinte kevesebb munka elkészíteni egy tepsi sütőben főtt tojást. A forró víz egyáltalán nem alapfeltétele a tökéletes tojás elkészítésének. A meleg levegős környezet erre ugyanúgy alkalmas.

Új tojásfőzési technika húsvétra, ha nem akarsz órákig a fazék felett állni

Mit, hogyan, meddig?

Melegítsük elő a sütőt 160℃-ra, a tojásokat tegyük egy tepsire vagy bármilyen hőálló edénybe.

Hogy megakadályozzuk az ide-oda gurulást, használhatunk muffinformát is, nyilván ebbe kevesebb tojás fér majd.

A tepsit nem szükséges kibélelni, azonban a sütőpapír megvédi a tojások belsejét a túl közvetlen hőtől. Ne ijedjünk meg, ha barna foltokat látunk majd a megsült tojáson, ez ott keletkezik, ahol a héj direkt a forró edényhez ér. Papír használatával ezt elkerülhetjük.

A sütés ideje a következők szerint alakul:

  • 20-24 perc alatt megfő a fehérje, a sárgája még nyers marad
  • 25-27 perc után a sárgája is elkezd szilárdulni, de még folyós
  • 28-30 perc elteltével elérjük a megszokott keménytojás állagát

Miután kivettük, tegyük rögtön jeges vízfürdőbe, hogy a főzés folyamatát megállítsuk. Így biztosan olyan állagú tojást kapunk, amilyet szeretnénk.

Hibaelhárítás

Figyeljünk arra, hogy a hűtőből közvetlenül kivett, hideg tojások több ideig készülnek. Inkább használjunk szobahőmérsékletre melegedett darabokat, hogy véletlenül se maradjanak nyersen.

Mivel minden sütő más, előfordulhat, hogy kicsit hosszabb vagy rövidebb idő alatt sülnek készre a tojások. Amennyiben nem számít az állag (mert például tojáskrémet készítünk belőle), a biztonság kedvéért hagyjuk a sütőben még pár percig.

Tojáspörkölt baconnel

Ha jobban belegondolunk, ez inkább paprikás, de tojáspörkölt néven híresült el, úgyhogy nem variálunk a névvel. Csak élvezzük. Mert isteni finom!

Tojássaláta

Ez a roppant egyszerű tojássaláta 10 perc alatt elkészíthető, és nem mellékesen rettentően finom. Próbáljátok ki Ti is!

Céklás tavaszi tojássaláta

Gyönyörű színű tojássalátát hoztunk nektek a tavasz jegyében, tele friss zöldséggel. Magában, sültek mellé, kenyérre kenve egyaránt csodás, de a húsvéti asztal dísze is lehet.

Elfelejthetjük a több körös tojásfőzést idén húsvétkor, ha a sütőt így használjuk.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Bőven van még itt húsvéti tojásos és sonkás cikk:

Forrásunk volt

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...