Tényleg fiatalabbá tesznek a kollagénes táplálékkiegészítők?

Annyi biztos, hogy a kollagénes krémek semmit nem csinálnak az arcunkkal, viszont ha a kollagént elfogyasztjuk, más a helyzet.

Nem is olyan régen jelentek meg a piacon a kollagént tartalmazó táplálékkiegészítők, illetve italok. Ezekről annyit kell tudni, hogy mindkettő nagyon drága, az italok nem túl finomak, viszont vannak arra utaló jelek, hogy pozitív hatással lehetnek a bőrünk egészségére, és ezzel együtt a kinézetére.

Bőrünk nagy része kollagén

via GIPHY

Az emberi bőr 75-80% -át kollagén teszi ki, emellett persze található benne elasztin és hialuronsav is, de a nagy részét mégis ez a zselés anyag alkotja. Ahogy öregszünk, a kollagén vékonyabb lesz, és ennek köszönhető az, hogy a bőr az évek múlásával szintén elvékonyodik és kevésbé lesz feszes. Amikor az ember nagyon idős, szinte papírvékony lesz a bőre, annyira elfogy benne a kollagén, ami nem csak esztétikai, de egészségügyi probléma is, hiszen minél vékonyabb a bőr, annál sérülékenyebb.

Ezt a problémát a múltban úgy gondolták kezelni a kozmetikai vállalatok, hogy az arckrémekbe a hétköznapi hidratáló összetevők mellé kollagént kevertek. Sajnos azonban ez nem működött, mert a kollagénmolekulák elég nagyok, és ezek a fajta krémek kollagénjei a méretük miatt a bőr külső rétegébe sem tudtak behatolni. A bőr felszínén tapadó kollagén viszont semmit nem csinál a bőrrel, ami jó hatással lenne rá.

Külsőleg nem, de belsőleg hat

Ezzel szemben, ha a kollagént elfogyasztjuk, akár csontleves formájában, akár a jóval több kollagént tartalmazó táplálékkiegészítők formájában, számíthatunk valódi hatásra is.

A Kieli Egyetem kutatóinak tanulmányából az derült ki, hogy a statisztikailag is szignifikáns javulást lehet elérni a kollagén elfogyasztásávalnégy, illetve nyolc hét után. A javulás elsősorban a bőr feszességére vonatkozott, de egyéb tényezőket, mint a bőrfelszín simaságát és a bőr hidratáltságát is vizsgálták. Ezzel arra jutottak, hogy a nem túlsúlyos nőknél jelentős változásokat lehet elérni a narancsbőr csökkentésében. Az eredmény a túlsúlyos nők narancsbőrére is vonatkozik, ám náluk a javulás kisebb mértékű volt.

A Journal Of Cosmetic Dermatology (A kozmetikai bőrgyógyászat folyóirata) pedig azt állapította meg tanulmányában, hogy a bőr vastagsága és hidratáltsága is növekedett a kollagén szedésének hatására.

A kollagén, amit táplálékkiegészítőként árulnak, az esetek túlnyomó többségében állati, pontosabban szarvasmarha-eredetű. Aki tehát vegetáriánusvagy vegán, az ezeket nem fogyaszthatja, ha tartani akarja magát a táplálkozási szabályaihoz.

Ezeket olvastad már?

viaésvia

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...