Teljesen új piacon próbálja ki magát Jennifer Lopez és párja

Az éneklésből és baseballból származó hírnév már kevés Jennifer Lopeznek és Alex Rodrigueznek. Új szerepvállalásukkal szerencsére a rászorulókra is gondoltak.

Jennifer Lopez és vőlegénye, Alex Rodriguez betörnek a fagyasztott élelmiszerek piacára. A sztárpáros a Tiller & Hatch Supply Co. nevű új márkába szállt be, melynek köszönhetően egészséges és elérhető árú fagyasztott készételek kerülhetnek az amerikai Walmart áruházakba.

A márka ernyője alatt egyelőre 8 éttermi minőségű fagyasztott készételt kínálnak majd. A fogásokat úgy állították össze, hogy adagonként körülbelül 3 dollárba (kb. 880 forint) kerüljenek, így elérhetőek legyenek mindenki számára. Az ételek egyszerűen, egy elektromos kuktában is elkészíthetőek.

Alex Rodriguez az együttműködés kapcsán elmondta, hogy elkötelezettek az iránt, hogy valami jót alkossanak.

„Ez a partnerség lehetőséget kínál nekünk arra, hogy megfizethető és tápláló ételeket biztosítsunk az amerikai családok számára úgy, hogy közben jelentős támogatást nyújtunk a menhelyek és az élelmezési segélyszervezetek számára” - mondta Rodriguez utalva arra, hogy a termékeladásokból származó bevételek egy részét jótékony célra fordítják majd.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: getty

via Delish

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...