Tekeredik a tészta, pizza akar lenni!

A gyerekeknek is nagy kedvence ez a gyorsan és egyszerűen összedobható finomság, a pizzás csiga. Még jobb, ha nemcsak egyszerűen nekik, hanem velük együtt készítjük!

Ezt a kis "hibridet" sokan kedvelik, a legtöbb pékség kínálatában és az iskolai büfékben is megtalálható. Na de miért vásárolnánk mindig, ha elkészíthetjük otthon is? Sőt, akár a gyerekeket is bevonhatjuk az elkészítésébe, biztosan élvezni fogják!

Mi sem tettünk másként, segítségül hívtuk a NoSalty legkisebb szakácsait, és a nekifogtunk a csigáknak. Ha nincs sok időnk, és esetleg egy gyors változatot szeretnénk készíteni belőle, akkor nyugodtan válasszunk előre elkészített pizza- vagy levelestésztát. Persze azért úgy az igazi, ha a tészta is házi, de nem dől össze a világ akkor sem, ha boltit használunk.

Mivel azonban tapasztalataim szerint a kicsik imádnak liszttel dolgozni, azt javasolnám, hogy egy egyszerű tésztát azért nyugodtan dobjunk össze együtt. Itt egy remek recept hozzá. Aztán szépen jöhetnek a feladatok egymás után. A pizza természetesen, mint azt a készítés közben megtudtam, sonkás-sajtos, így most is ezzel a változattal dolgoztunk. A pöttömök összetépkedték a sonkát, együtt lereszeltük a sajtot - közben elkészült a szószunk is- , ezután pedig a legjobb rész következett: az összeállítás. Kihajtottuk a tésztát, és kezdődhetett a muri.

Gyors pizzás csiga Annától recept

Már az expressz minipizzánál megtanultuk, hogy a paradicsomszósz szétkenésénél kevés jobb dolog van, így természetesen most is ez volt a legnépszerűbb feladat. Csak arra kell odafigyelnünk, nehogy minden szószban ússzon. Aztán jöhet rá a sonka réteg szépen elosztva, arra pedig a reszelt sajt. A nagy kedvenc persze a feltekerés volt. A végeredményül kapott töltött hurkát aztán csigákra daraboltunk, majd sütőpapírral borított tepsire raktuk az "állatokat."

Gyors pizzás csiga Annától recept

A gyerekek jóindulatú alapanyag adagolására tényleg érdemes odafigyelni, nehogy egy merő olvadt sajt legyen a végeredmény. A feltéteket nyugodtan variálhatjuk - épp úgy, ahogy a szószt is.

Pizzás csiga pizzatésztából

Ebből az adagból kb.50 db csiga lesz, aminek a tésztáját úgy csináltam, ahogy a sima pizzáét szoktam, a szószon se változtattam, csak annyi volt a plusz munka, hogy most két részletben ...

A csigák 20 perc alatt megsültek - a sajt egy kicsit oda is pirult a nagy igyekezetben -, az elpusztításukra azonban elég volt ennek az időnek a fele is. Kis segítségeink pedig egyöntetűen kijelentették, hogy ilyet bármikor szívesen készítenének még.

A Gyors pizzás csiga receptjét itt találod

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...