Zuhan az egyik legfőbb magyarkedvenc alapanyag ára

Úgy tűnik, a magyar gazdaságban nem csak rossz irányú változások tapasztalhatók. Árcsökkenés ütötte fel a fejét a boltokban!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményéből kiderül, hogy megvizsgálta a tejpiacot, és megállapította, hogy a tej ára csökkenésnek indult havi alapon, éves szinten pedig jelentősen lassult a drágulás üteme - írja a Növekedés.hu.

Olcsóbbak a tejtermékek

Mint kiderült, a GVH elsőként a tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatot, és rámutatott, hogy a tej az előző hónaphoz képest júniusban 2,7 százalékkal, a sajt 2,3 százalékkal, a vaj és vajkrém 2,8 százalékkal lett olcsóbb.

Az elmúlt hónapokban jelentősen lassult a tejtermékek drágulása

Miközben a KSH adatai szerint tavaly decemberben a tejtermékek árai még közel 80 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi árakat, ez idén júniusra a tej esetében 26,7 százalékra, a sajt esetében pedig 23,3 százalékra mérséklődött éves összehasonlításban - szögezték le.

Felidézték, hogy a hivatal áprilisban bocsátotta társadalmi konzultációra a jelentéstervezetet, amelyben a versenyhatóság szakértői hat javaslatot fogalmaztak meg az infláció csökkentése, illetve a hazai termelők versenyképességének erősítése érdekében.

A javaslatok közül azóta már több is hasznosult:

  • augusztus 1-jétől kivezetik az árstopokat
  • a Tej Terméktanács felülvizsgálja a nyerstej alapárprognózis módszertanát
  • július elsején pedig elindult az online árfigyelő rendszer, amelyben számos tejtermék napi szintű árai is nyomon követhető hat kiskereskedelmi lánc mintegy 1200 boltjában

A GVH által működtetett online árfigyelő rendszer hat kiskereskedelmi lánc mintegy 1200 boltjában, több mint 60 termékcsoport árait tartalmazza.

A rendszer segítségével a tejtermékek árait külön termékkategóriák szerint hasonlíthatják össze a vásárlók, akik így megtalálhatják a legjobb ajánlatokat.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...