A mozgásforma, ami több betegség kockázatát is csökkenti

És a legjobb, hogy már heti 30 perc is elengedő ebből a mozgásformából ahhoz, hogy csökkentsd a diabétesz vagy mondjuk a szívbetegség kialakulásának kockázatát.

A British Journal of Sports Medicine című orvosi szaklapban megjelent kutatás arra az eredményre jutott, hogy már heti harminc perc izomerősítő tréning 10-20 százalékkal csökkentheti az olyan betegségekben való elhalálozás kockázatát, mint a rák vagy szívinfarktus – írja a marieclaire.hu.

A mozgásforma, ami több betegség kockázatát is csökkenti

A kutatás összesen 5 ország tizenhat tanulmányának végeredményit elemezte, melyben 18–97 év közöttieket vizsgáltak. Az összes tanulmányban az izomerősítő edzések hatékonyságát vették górcső alá a felnőttek egészségére nézve.

A szakemberek azt állapították meg, hogy már heti 30 perc súlyzós edzés akár 10-20 százalékkal csökkentheti a halálozás kockázatát.

A diabétesz kialakulásának esélyét is csökkenti a heti a félórás edzés, de ha ezt az időt felemeljük 60 percre, akkor tovább nőnek a jótékony hatásai. Ennek hátterében az áll, hogy az izomszövet nagy szerepet játszik a cukor anyagcseréjében.

Továbbá azt is megállapították, hogy az súlyzós edzések okozta izomnövekedés és izomerősítés bizonyos rákfajták – különösen a béldaganatok, vese-, húgyhólyag- és hasnyálmirigyrák – esetében akár 10 százalékkal is csökkentheti a betegség kialakulásának esélyét.


Még több a mozgásról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...