Szőlőből készült Magyarország legjobb pálinkája

Jázmin szőlőből készült az idei év legjobb pálinkája, amelyet a Tolna megyei Brill Pálinkaház készített.

Kihirdették az ország egyik legnívósabb pálinkaversenyének eredményeit: az Országos Pálinka- és Törkölypálinka verseny díjait július 28-án adták át hagyományosan az Országház Felsőházi termében. A versenyre idén 48 pálinkaház 309 tétellel nevezett, amelyből 25 szakértő bírálata alapján választották ki a legjobbat.A legeredményesebb pálinkafőzde díját idén három főzdének ítélte oda a Pálinka Nemzeti Tanács: az első helyezett az 1 Csepp Pálinka, a második a Brill Pálinkaház, a harmadik Zimek Pálinka Manufaktúra lett. Magyarország legjobb 10 000 palack feletti pálinkája 2018-ban a Bolyhos Ágyas szilvapálinkája lett, a legjobb pálinka díját pedig a Brill Pálinkaház Jázmin szőlő pálinkája nyerte el.

„Első pillanatban elvarázsol eleganciája, felkeltve a fogyasztó érdeklődését. Illatában a kellemesen muskotályos, zöldfűszeres, virágos és rózsaolajos jegyek egymást szépen kiegészítve bájosságot kölcsönöznek neki. Ízében is nagyon telt, kirobbanóan virágos és fűszeres jegyek uralkodnak, gyümölcsös frissességgel, kis magolajossággal kiegészülve. A tavaszi virágos rét és egy érett szőlőfürt emlékeit juttatja eszünkbe. A szájat teljesen betölti, harmonikus, hosszan távozó és igazán komplex termék” – jellemezte a győztes jázmin szőlőpálinkát a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke, Mihályi László.A Brill Pálinkaház már harmadszor nyerte el az év legjobb pálinkája díjat – 2011-ben egy Irsai Olivér szőlő-, 2013-ban pedig egy birskörte pálinkával érdemelték ki a rangos elismerést. „A Jázmin szőlő a Pécsi Kutató Intézet új nemesítése, amellyel 2016-ban kezdtünk foglalkozni, kísérleti jelleggel. Tolna megyei – borvidéki – pálinkafőzdeként kötelességünk a legjobb szőlő alapú párlatok minél gazdagabb kínálatát felmutatni, ezért ezt a fajtát sem hagyhattuk figyelmen kívül. Az eredmény önmagáért beszél, ezért biztosak vagyunk benne, hogy mint borban, mint pálinkában nagy jövő áll a jázmin szőlő előtt – mondta el Krizl Edit, a Brill Pálinkaház egyik tulajdonosa.

Krizl Edit és Nagy Attila a Brill Pálinkaháztól

A tanács hagyományosan idén is életműdíjjal jutalmazta a pálinkaszakma három olyan szereplőjét, aki munkásságával hozzájárult a pálinkaszakma felemelkedéséhez és sikereihez. Idén Dr Oroszné Dr Prekop Erzsébet (Prekop Pálinkafőzde), Bolyhos László (Bolyhos Pálinka) és Békési Zoltán (Békési Pálinkafőzde) érdemelte ki ezt a kitüntetést.

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...