A leves, ami még a finnyás franciákat is meggyőzte
Világ életemben ódzkodtam a borscs levestől. Többször kóstoltam, de valahogy sosem ízlett igazán. Aztán megláttam a világhálón egy csodálatos fotót egy mély vörös levesről, amelynek a tetején egy szikrázóan fehér csónak díszelgett, és az egészet misztikus zöld hópelyhek borították be. Elolvastam hozzá a receptet, és igen szimpatikusnak találtam a leírást, így nem volt más hátra, mint előre: elkészítettem életem első borscs levesét.
A borscsról érdemes tudni, hogy kelet-európai étel, amelynek különféle változatait Oroszországtól kezdve Ukrajnán át egészen Lengyelországig megtalálhatjuk. Ez volt az egyik első olyan étel, amely az 1920-as évektől kezdve - az orosz emigránsoknak köszönhetőn - gyorsan elterjedt Franciaországban is.
Számtalan verzió és elkészítési mód létezik, alkalomtól és tájegységtől függően. Legjellegzetesebb összetevője, a markáns színét adó cékla viszont a legtöbb verzióban megtalálható. Kisebb-nagyobb mennyiségben más zöldségek is kerülhetnek bele, úgy mint a paszternák, a kelkáposzta, a répa vagy a zeller. Az alapja egy húsleves, amit nem ritkán tejföllel, és ízlés szerint kockára vágott marhahússal tálalnak. Ne lepődjünk meg azonban akkor sem, ha esetleg gombát vagy fehér szárazbabot találunk a borscs néven felszolgált levesünkben. Sőt, halas változat, de úgynevezett „zöld” borscs is létezik, amelyet spenótból vagy sóskából készítenek.
Tudtad-e?
A népi gyógyászatban a céklát kiváló vérképzőként ismerik. A céklalé sárgarépalével keverve májtisztító, májvédő hatású, erősíti az immunrendszert. Magas folsav tartalma miatt fogyasztása kismamák számára is ajánlott. Mivel gyökérzöldségről beszélünk, ezért mindenképp érdemes vegyszermentes talajban nevelt céklát vásárolni, mert a különböző növényvédő szerek, kemikáliák a gyökérben elraktározódhatnak.
Az ukrán változat
Biztosra akartam menni, már ami az ízeket illeti, és igyekeztem minden olyan tényezőt kizárni, amik ronthatnak a végeredményen és az ízélményen. Elsőként főztem egy jó erős húslevest marhaszegyből és leveszöldségekből, kevés fűszerrel ízesítve. A klasszikus marhahúsleves főzési metódusát követtem, annyi különbséggel, hogy a végén meglehetősen koncentráltra beforraltam, a jó sok cékla mellett pedig egy kevés sárgarépát, később pedig krumplit is adtam hozzá. Húsmentes borscsomból nem hiányozhatott a házi, kissé kiáztatott savanyú káposzta és a jó minőségű sűrített paradicsom sem. Igazi pikantériáját azonban a kevés hozzáadott cukor adta meg. Ezután már összeálltak az ízek, és itt valóban beigazolódott, hogy az ellentétek tökéletesen kiegészítik egymást, hiszen ízlelőbimbóink szinte táncra perdültek! Végül, mivel én nagyon szeretem a savanykás ízeket, hozzátettem egy kicsit a savanyú káposzta levéből is.
Ugye nem kell mondanom, hogy első saját borscs levesem elkészítése után igazi rajongóvá váltam. A húsmentes változat pedig elképesztően gazdag, nem csak vitaminokban, hanem ízekben is.
Ezt a receptet érdemes minden antiborscsistának kipróbálnia!
A helyszínt a Lecsó Főzőiskola biztosította.