A szakértő szerint ebben az időpontban kéne zuhanyozni

A szakorvos elmondja, hogy reggel vagy este érdemesebb-e zuhanyozni, de arra is kitér, milyen szabályokat kell betartani.

Általában az emberek véleménye két táborra oszlik a témában: az egyik csoportba tartoznak azok, akik inkább reggel szeretnek zuhanyozni, a másikba, akik este. De vajon mikor kéne valójában? Aragona Giuseppe szakorvos a Glamour magazinnal elárulta, hogyan kell helyesen lezuhanyozni.

A szakértő szerint ebben az időpontban kéne zuhanyozni

A szakértő elmondta, hogy az esti és a reggeli zuhanyzás mellett is vannak érvek, de az általános konszenzus az, hogy inkább a nap végén mosakodjunk. Az esti fürdés segíti a jobb alvást, hiszen relaxációs hatást érhetünk el, sőt, levezethetjük a munkában és a sportolás közben keletkezett feszültséget.

A bőrön és a hajon nap közben összegyűlhetnek a levegőben szálló allergének és más irritáló anyagok, szennyeződések, tehát ha zuhanyzás nélkül fekszünk le, ezek könnyen átkerülhetnek az ágyra és a lepedőre, ami hosszútávon akár allergiás tüneteket is okozhat

– mondta.

A szakértő azt is hozzátette, hogy ha nem este fürdünk, akkor könnyebben alakulnak ki pattanások, és a bőrünk is kiszáradhat.

Forrásunk volt.


Még több életmód itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...