Ezért nem mindegy, hogy egyben vagy felvágva sütöd a tököt

Ilyenkor, ősszel az egyik leggyakoribb konyhai feladat, amivel foglalatoskodunk, a sütőtök sütése. Épp ezért sok kérdés felmerülhet: például hogy felvágva süssük vagy ne?

Persze nem kíván túl sok munkát a sütőtök sütése, azért mégsem teljesen mindegy, hogyan csináljuk. Attól függően, hogy mihez kezdenénk vele, különböző utakon indulhatunk el: hagyhatjuk csak félben is, de akár fel is szeletelhetjük. Na és mi a helyzet a hámozással? Mindenre lesz válasz, miután körbejártuk a sütőtök sütésének témakörét.

Ezért nem mindegy, hogy egyben vagy felvágva sütöd a tököt

Félbevágva

Tehetjük a következőket: a tököt egyszerűen félbevágjuk, a magokat sem kaparjuk ki belőle, majd egyszerűen tepsire helyezzük, és megsütjük. Milyen esetekben lehet ez nekünk hasznos?

Elsősorban akkor, ha szeretnénk minimális karamellizálódással megsütni a zöldséget.

Ez azért lehet fontos, mert ilyenkor jobban megmaradt a sütőtök természetes íze, nem kapja meg azt a jellegzetes karamellás-kesernyés aromát. Ha nem vagyunk ennek túl nagy hívei, és szeretnénk a legtökösebb ízt kapni, akkor hagyjuk egyben a zöldséget.

Plusz tipp: a megsült „húst” kaparjuk ki, és a héjból, valamint a magokból főzzünk alaplevet. Ezt felhasználhatjuk, amennyiben krémlevest készítünk.

Sütőtökbucik

Most megmutatjuk, hogyan készítsetek csodaszép, sütőtök formájú és ízű zsemlét. Ez az élénk színű és látványos péksüti tökéletes őszre vagy halloweenra. Annyira könnyű, ...

2 hozzávalós sütőtökös gnocchi

Ha beindul a sütőtökszezon, akkor azt érdemes mindenbe belefőzni, belesütni. Itt most csak lisztet kevertünk hozzá, mégis egy nagyszerű sütőtökgnocchit kaptunk belőle. Ízlés szerinti ...

Darabokban

A felszeletelt tökdarabok sokkal gyorsabban sülnek, ezért válasszuk ezt a módszert, ha minél hamarabb kell nekünk az édeskés zöldségcsemege. Akkor is jobb ez, ha süteményt, vagy bármilyen más, édes dolgot készítünk.

Ugyanis épp azért, mert nagyobb a karamellizálódás mértéke (a tökszeletek minden oldalát éri hő), édesebb is lesz a sült zöldség. Ezt együk magában, keverjük süteményekbe, kekszekbe, pohárkrémekbe.

Meghámozva

Elég macerás dolog a sütőtök hámozása, ezért szeretjük kerülni, amikor csak lehet. Ha sütésre kerül a sor, dönthetünk a pucolás mellett, viszont ebben az esetben számítsunk arra, hogy a csupaszon hagyott zöldség közvetlenül érintkezik majd a forró tepsivel.

Ebből pedig az következhet, hogy nem a héj, hanem maga a zöldség fog megégni, ami keserű ízhatást eredményez. Ezt elkerülhetjük sütőpapír használatával, ami kordában tartja az extrém hőt.

Sütőtökös forrócsoki

Ez a népszerű és lélekmelengető ital, hivatalos nevén Pumpkin Spice Hot Chocolate sütőtökpüréből, illatos fűszerekből és az általunk választott étcsokoládéból (vagy fehér ...

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További konyhai praktikák itt:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...