Süss kenyeret maradék íróval!

Mi az az író, és mit kezdj vele, ha az utadba akad? Tudj meg mindent arról, hogy hogyan használd!

A múltkori vajkészítésből megmaradt kb. két és fél dl író. Ez a fehér folyadék a tejszínből vált ki, miután kiköpültem belőle a zsírt, vagyis a vajat. Híg, fehér folyadék, melynek illata a vajéra emlékeztet, de annál kicsit savanykásabb. Nem véletlenül hívják sok nyelven tükörfordításban vajtejnek: azt hiszem, ez egyértelmű. De hogy tisztázzuk a dolgot, az író a gyakorlatban kétféle lehet. Van a fenti, tejszínből megmaradt, tradicionális változat, és van a boltban, általános kereskedelmi forgalomban kapható, tehéntejből, baktériumkultúrával készült, savanykásabb tejkészítmény, amely kicsit sűrűbb is.

A hagyományos írónak sok jótékony hatása van, segíti az emésztést, csillapítja a kisebb gyomorbántalmakat, és a bőrnek is jót tesz. Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, alacsony a kalóriatartalma, és csak minimális zsír van benne.

Szóval itt volt ez az író, és azon gondolkoztam, mit kezdjek vele. Ahogy arról már a muffinkészítésnél szó volt, az író és a sütőpor és/vagy a szódabikarbóna együtt csodákra képes. Élesztő helyett is használhatjuk, hiszen fantasztikus mennyiségű széndioxid termelődik, ha ez a két anyag találkozik. És ugyan készítettem már salátaöntet íróból, sőt, csirkét is pácoltam benne óriási sikerrel, de nekem valahogy mégis a sütés jut róla eszembe. És ha már a muffinon túl vagyok, akkor jöhet egy jó kis kenyér, hogy legyen mit ennem a házi vajhoz. És színre lép az írós, szódás kenyér.

A szódás félrevezető, mert nem szódás, hanem szódabikarbónás. Ez az egyik legegyszerűbb, ráadásul lustáknak való kenyér, amit nem kell dagasztani, csak alaposan összekeverni és megsütni. És ugyan író párti vagyok, de elárulom, nem mindig készítek saját vajat, írót pedig ritkán találok a boltokban, úgyhogy néha kefírrel helyettesítem. Ezt bárhol máshol is megtehetjük, ha a recept íróért kiált.

Az írós kenyér receptjéért kattints ide!

A kenyér a sütőben, és olyan egyszerű elkészíteni, hogy még tanácsot sem nagyon tudok adni, mert nincs mire. Viszont ha maradt még az íróból, akkor azért arra van néhány ötletem. Már említettem a muffint és a kenyeret: levegős, magas tésztákhoz bármilyen tejtermék helyett használhatjuk. Volt szó arról, hogy csirkét szoktam benne pácolni, erről a pácolásról szóló cikkemben többet olvashattok. Felsoroltam a salátaöntetet is, de ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az író nyersen is jó dolog: salátaöntetnek, magában, vagy turmixnak is szuper. És készülhet belőle bármilyen olyan desszert is, amelyhez tejszín kellene, pl panna cotta, vagy sodó. Itt csak arra figyeljünk, hogy az eredeti recepthez képest az író savanykásabb, ezért meglehet, hogy a cukor mennyiségén változtatnunk kell.

A dekorációt köszönjük a Butlers-nek!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...