Sütés előtt fagyaszd le az édesburgonyát, elmondjuk, miért

Ha a sült édesburgonya nálatok is rendszeresen szerepel a menün, akkor mindenképpen ki kell próbálnotok a Napi Tippünket, amitől még jobb lesz!

A legjobb sült édesburgonya jellegzetesen édes és kifejezetten illatos, némi füstös és karamellizált jegyekkel. Ami az állagot illeti, a burgonya fajtától függően lehet krémes vagy bolyhos, ugyanakkor nem lehet vizes, egyenetlenül főtt vagy rágós. Hogyan érheted el ezt a kulináris bravúrt pusztán azzal, hogy beteszed a sütőbe? A mindent überelő édesburgonya titka az, hogy sütés előtt le kell fagyasztani.

Ez lehet a mindent überelő sült édesburgonya titka

Sütés előtt le kell fagyasztani az édesburgonyát

Elismerjük, ez nem egy két perces trükk, hiszen több órát is igénybe vehet a fagyasztás, majd az édesburgonya kiolvasztása, tehát nem így fogsz egy gyors hétköznapi vacsit összedobni, de ha több időd van, akkor érdemes kipróbálnod, mert abszolút megéri. Miért? Először is, mert a fagyasztás hatására a burgonyában található víz kitágul, ami a sejtfalak megrepedéséhez vezet, ezáltal kiolvasztás után kellemesen puha textúrájú burgonyát kapsz.

Másodszor, az alacsonyabb hőmérséklet elősegíti az édes ízek kialakulását.

Ezeket az édesburgonyás finomságokat is próbáld ki:

Édesburgonyás-lencsés gombasaláta

Tökéletes, laktató, vitaminokban gazdag és nem utolsó szempont, hogy nagy látványos saláta! A narancssárga édesburgonya, a barna gomba és lencse, a friss zöld menta, csodás harmóniát ...

Az amiláz enzim (egy olyan fehérje, amely segít felgyorsítani bizonyos kémiai reakciókat), – amely a burgonyakeményítőt maltóznak nevezett egyszerű cukorrá alakítja–, 57 és 76 Celsius-fok közötti hőmérsékleten tudja a leghatékonyabban kifejteni hatását. Azzal, hogy sütés előtt lefagyasztod az édesburgonyát, lehetővé teszed, hogy ezen az alacsonyabb hőmérsékleten sokáig párolódni tudjon a sütés kezdetén, így az enzim jobban tud működni.

Ráadásul a maltóz vegyület aztán illékony elemeket termel, amelyek a sült édesburgonya kellemes aromájáért felelősek.

Hogyan fagyaszd le az édesburgonyát?

A fagyasztás, majd az édesburgonya sütése időigényes, de a jó hír, hogy igazából csak várakoznod kell, nem kell túl sokat aktívan dolgoznod. Kezdd azzal, hogy megmosod és megszárítod a burgonyát, majd legalább három órára a fagyasztóba teszed. Ha szilárdra fagyott, vedd ki, és helyezd egyenként alufóliába csomagolva egy sütőlapra.

Ekkor már tetszés szerint adhatsz hozzájuk mindenféle ízesítőket és fűszereket.

Készítsd el ezeket az édesburgonyás fogásokat is:

Zöldséges édesburgonya-püré

Burgonyapüré helyett készítsünk zöldséges édesburgonya-krémet. Ebbe mehet sima burgonya pluszban, hogy növelje a térfogatot, de kisebb adagnál el is hagyhatjuk, hiszen nagyon finom és ...

Vegán édesburgonya-curry

Különleges ízvilágú, gyors és laktató étel, melyet egy dolgos hétköznap végén, de akár a hétvégi ebéd főfogásaként is tálalhatunk. Az eredeti receptet Dr. Árvai Anita, Veganeeta ...

Süsd az édesburgonyát 150 Celsius-fokra előmelegített sütőben körülbelül 2 órán át, vagy amíg megpuhul, majd emeld a hőfokot 230 fokra, csomagold ki az édesburgonyát, és hagyd főni még körülbelül 40 percig. Ezen a magas hőmérsékleten a burgonyában lévő egyszerű cukrok karamellizálódnak, és a burgonya kissé elszenesedik, ami kellemes füstös jegyeket eredményez.

Ha elkészült, hagyd kihűlni, majd koronázd meg a tökéletes feltéttel az édesburgonyáid.

Alternatív megoldásként az édesburgonyát még lassabban is sütheted, ha a fagyasztott burgonyát hideg sütőbe teszed, és hagyod, hogy lassan melegedjen fel. Mindent egybevetve, ez a fagyasztva sütős módszer finoman édes, ellenállhatatlanul puha és hihetetlenül illatos édesburgonyát eredményez.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Forrásunk volt.


További hasznos konyhai tippek a nyárra:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...