A sport, ami még Jennifer Lopezen is kifogott

Egy szerep kedvéért tanulta meg, hogyan kell a rúdon pörögni, és ez sokkal nehezebbnek bizonyult, mint elsőre gondolta volna.

Jennifer Lopez igazán bomba formában van, pedig már 50 éves. Tökéletes testét pedig szívesen mutogatja az Instagramon, mondjuk ezen egyáltalán nem csodálkozunk. Persze nem csak a genetikának köszönheti álomtestét, hiszen nagyon komoly edzéseken vesz részt. Bár az erőnléte és az állóképessége kiemelkedő, mégis kifogott rajta a rúdtánc, amit élete legnehezebb feladatának nevezett.

JLo legújabb filmjében, a Hustlersben egy sztriptíztáncosnőt alakít. Bár a sztár szinte már az összes edzésfajtát kipróbálta, a rúdtáncba még nem kóstolt bele. A színésznő több héten át edzett egy profi trénerrel, aki az alapoktól tanította meg neki a szexi mozdulatokat.

A sztár egy összefoglaló videót is készített az edzéseikről, amikben őszintén beszél arról, mennyire nehéz is ez a sport. Továbbá megmutatja, hogy bizony neki is sikerült kisebb sérüléseket szenvednie a tanulási folyamat alatt. Persze csak pár lila foltról beszélünk a combján, de azért az is nagyon tud fájni. Egyébként ez állítólag teljesen normális az elején, szóval ha esetleg mindig is szerettél volna belevágni és kipróbálni a rúdtáncot, akkor ez ne tántorítson el. Mi nagyon kíváncsiak vagyunk a filmre és arra, JLo-nak mennyire sikerült elsajátítania a mozdulatokat.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Instagram

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...