Súlyos vádak a Sparral és az Auchannal szemben: váratlan rajtaütés történt

Rajtaütésszerű helyszíni vizsgálatot tartott a GVH a Spar és az Auchan központjaiban, egy feltételezett árkartell ügyében.

Hétfőn meglepetésszerű helyszíni ellenőrzést tartott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar és az Auchan magyarországi központjaiban – erről kedden adott ki hivatalos tájékoztatást a hatóság. Az akció során bizonyítékokat és adatokat foglaltak le, egy már 2023-ban megkezdett versenyfelügyeleti eljárás részeként.

Auchan bevásárlókocsik
A GVH lépett: rajtaütéssel indult a Spar és Auchan vizsgálata

A GVH még tavaly indított vizsgálatot az egyik vezető üdítőital-forgalmazó és több kereskedelmi lánc ellen.

A gyanú szerint a gyártó szerződésben írta elő, hogy partnerei milyen minimum vagy fix áron értékesíthetik termékeit – ez a gyakorlat korlátozhatja a szabad piaci versenyt.

A vizsgálat középpontjában a Maspex Olympos Kft. áll, amely olyan ismert márkákat forgalmaz, mint a Kubu, Apenta, Nestea, Topjoy vagy Olympos.

A cég 2023 elején került a GVH látóterébe, amikor a hatóság egy ágazati vizsgálat során a vendéglátóhelyek italbeszerzési gyakorlatait elemezte. A gyanús kereskedelmi gyakorlat nyomán a GVH több áruházlánc – így az Aldi, CBA, Coop és Tesco – esetében is eljárást kezdeményezett.

A legfrissebb bizonyítékok alapján a hatóság megalapozottnak látta, hogy a Spar Magyarország Kft.-t és az Auchan Magyarország Kft.-t is bevonja az eljárásba. A hivatal munkatársai 2025. április 14-én, bírói engedély birtokában, előzetes figyelmeztetés nélkül hajtották végre a helyszíni kutatásokat az érintett vállalatok telephelyein.

Fontos hangsúlyozni, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti automatikusan a jogsértés megállapítását. A folyamat célja, hogy feltárja a pontos tényállást, és szükség esetén alátámassza a feltételezett szabálytalanságokat.

Forrásunk volt.


Még több aktuális hír itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...