Az olcsó savanyúság, mely segít a fogyásban

Csupán pár száz forintba kerül belőle egy üveg, és csodás alapanyaga lehet a diétádnak (is).

A fermentált ételekről már régóta tudjuk, hogy nagyon egészségesek, a tudósok pedig egyre többet vizsgálódnak a témában, így napról napra jönnek az friss kutatások, melyek új előnyökről számolnak be. Mint kiderült, a fogyásban is segíthetnek! Nézzük, miért olyan jó, ha beiktatod az étrendedbe a savanyú káposztát.

Az olcsó savanyúság, mely segít a fogyásban

Tudományosan is bizonyították

Két kutatásban is vizsgálták a savanyú káposzta hatását a fogyás szempontjából. Az egyikből kiderült, hogy a résztvevők, akik fermentált ételeket fogyasztottak, többet fogytak, mint azok, akik “csak” rostban gazdag ételeket ettek. A másikban 22 túlsúlyos és elhízott személynek kellett friss vagy fermentált káposztát fogyasztania 8 hétig.

Kiderült, hogy azok, akik fermentált káposztát (illetve kimchit) ettek, azoknál jelentősen nagyobb mértékben csökkent a derék-csípő arány, valamint a vércukorszintjük is kiegyensúlyozottabbá vált.

A szakértők azt javasolják, hogy naponta minimum egyszer fogyasszunk fermentált ételeket, hogy érzékeljük jótékony hatásukat.

Forrásunk volt.

Főzz, értékelj és nyerj, vadonatúj játékunkban hasznos ajándékok várnak!

Még többet olvashatsz az étrendekről itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...