Vaskos, szaftos és őrülten sajtos szendvics tartja lázban Londont

Amit mi nemes egyszerűséggel sajtos-tejfölös tésztaként fogyasztunk, arra az amerikai válasz a mac ‘n’ cheese, vagyis a saját, vagy boltban kapható sajtszósszal nyakonöntött makaróni. London Camden városrészén, egy menő ételbárban emeltek a téten, és street fooddá varázsolták a sajtos makarónit. Nem, nem papírpohárba porciózva, hanem kovászos kenyérszeletek közé halmozva. A kalóriatartalomról jobb nem beszélni!

Megannyi történet és sikersztori szól a nagy amerikai kedvenc, a sajtos makaróni születéséről és népszerűvé válásáról: Thomas Jefferson szinte kampányolt a laktató fehérje- és szénhidrátforrás mellett, hiszen az államférfi kevés húst fogyasztott, és európai látogatásai során megismerkedett az olasz, a francia konyhával is. Ekkor szeretett bele a sajtos makaróniba, amit rengeteg sajttal fogyasztott.

Vaskos, szaftos mac ‘n’ cheese szendvics tartja lázban Londont

Egy kis makaróni-történelem

James Hamings, az államférfi rabszolgasorsú szakácsa, volt az első amerikai szakács, aki francia konyhában dolgozhatott, tréningezhetett. A legendák szerint itt tanulta meg a sütőben sült mac ‘n’ cheese prototípus receptjét, amit hazavitt a tengerentúlra.

Nos, ebből a tejjel, vajjal, többféle sajttal és szerecsendióval tökéletesített receptúrából a 21. század már csupán a tartósított, instant változatokat kapta: porból zacskóból, netán konzerves verzióban.

Az amerikaiak nagy százaléka sosem evett rendes, házi sajtos makarónit. Pedig természetesen lemossa a műcheddar sajtos, sebesen elkészíthető fajtákat.

Régi étel, modern köntösben

Ugorjunk most viszont Londonba, a Camden Market környékére, amit bőségesen elláttak házi, street foodnak készített mac ‘n’ cheese finomságokkal. Itt van rögtön például a The Mac Factory, ahol érlelt cheddarral és mozzarella keverékével készítenek hatféle poharas makarónit. Ha úgy tetszik, például harissával és karamellizált hagymával, vagy csilivel.

A vagány Brooklyn Café pedig még ezt is megfejlete, és a közelmúltban előállt a szédítően szaftos, kraftos mac ‘n’ cheese toastjaival. Nem szerénykedtek, a rengeteg minőségi sajttal készített alap makarónit vajon pirongatott kovászos kenyérbe halmozták, a lehetőségekhez mérten harapásbiztosra csomagolták és megmutatták a világnak, hogy mennyire szerethető ez a hibrid.

A hétfontos szénhidrátbomba nagy ötlet! Olyannyira, hogy a Marks and Spencer kávézóiban is elkezdték árulni az egyszerűbb, mezítlábasabb változatát, a camdeni házi változat után szabadon.

Legegyszerűbb Mac and Cheese

Rengeteg féle-fajta variációja van ennek a csodálatos ételnek, a mac and cheese-nek, magyarán a sajtós makaróninak. Most a szerintem létező legegyszerűbb és leggyorsabb megoldást ...

Vegán mac and cheese

Az év elején egy gyors, de annál finomabb vegán recepttel is jelentkezünk. Nagy kedvencünk a sajtos makaróni, ami a tökéletes téli “comfort food”, viszont sajnos nem sorolható a ...

Mac and cheese Dacotától

Amerika híres sajtos tésztája - nem egy kifinomult falat, de gyors, és nagyon egyszerű. A recept úgy variálható, ahogy szeretnétek - mehet bele főtt sonka, bacon, hagyma, más fűszerek, ...

Forrásaink: via, via, via, via.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Nem mindennapi ételek és történetek:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...