Dokumentumfilm készül René Redzepivel, a világ legjobb séfjével

A világ legjobb séfje cím nem túlzás, ha René Redzepiről van szó, kevés olyan étterem van ugyanis a világon, amely elmondhatja magáról, hogy mind a három megszerezhető Michelin-csillaggal rendelkezik. A koppenhágai Noma étterem séfjével hamarosan dokumentumfilm jelenik meg az Apple Tv kínálatában.

Nincs olyan, a gasztronómiában érdekelt ember, aki ne ismerné a Noma nevét. A koppenhágai éttermet 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2014-ben és 2021-ben a világ legjobb éttermének választotta a World’s 50 Best Restaurants, 2021-ben pedig megkapta a legmagasabb fokozatot, amit étterem csak kaphat: kiérdemelte a harmadik Michelin-csillagot. A Nomát 2004-es nyitása óta René Redzepi vezeti, az étterem és a séf nevét azonban már itthon is hallhattuk, nála kezdte ugyanis karrierjét az ismert magyar séf, Rácz Jenő is.

Ahogy az a Dining Guide cikkéből kiderül, az Apple nemrég jelentette be, hogy új dokumentumfilm-sorozatot kezd el sugározni az Apple Tv-n, melynek Omnivore, azaz Mindenevő lesz a címe. A műsor az ételek szemszögéből vizsgálja a világot, feltárja, hogyan köt össze és határoz meg minket az étel, hogyan irányítja a politikát, formálja a hitünket vagy magyarázza a múltunkat, és hogyan jósolja meg akár a jövőnket is.

A sorozat rendezője Cary Joji Fukunaga (Jane Eyre, True Detective, James Bond: No Time to die), egyik főszereplője pedig maga René Redzepi lesz, aki egyben narrálni is fogja majd a részeket. A forgatások csak idén januárban kezdődtek, a felvételek alatt pedig 24 országba látogat el a stáb, mindezt annak fényében, hogy a dokumentumfilm-sorozat minél teljesebb és árnyaltabb képet tudjon adni az emberiség gasztronómiai történelméről.

Forrásaink voltak.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...