Hagyományosan december 24-én böjtöt tartottak az emberek, csupán kenyeret, sót és vizet fogyasztottak egészen vacsoráig, ami növényi eredetű ételekből állt. A fokhagyma, alma és dió elmaradhatatlan kelléke volt a karácsonyi asztalnak, csak úgy, mint az ostya és a méz. Ezekből a család minden tagjának kellett fogyasztani. Káposztaleves vagy töltött káposzta is került az asztalra, valamint hüvelyesekből készült ételek, mákos guba vagy tészta, esetleg túrósbatyu. A szigorúan vett böjtben halat nem fogyasztottak, de az idők során ez is enyhült, így válhatott hagyományos karácsonyi fogássá a hal. Szenteste, az éjféli mise után az asztalt újraterítették, és következhetett a húsos vacsora, elsősorban disznótoros ételekkel.

A karácsonyi asztal körül mindennek megvolt a maga helye és jelentősége. Ahogy írtam, az abroszt lecserélték az éjféli mise után, a böjtben, 24-én használt terítőnek ugyanis különös, szerencsét és bő termést hozó hatalmat tulajdonítottak, ezért év közben nem is használták.

25-én tilos volt mindenféle munka, sok helyütt még a szemetet, hamut sem vitték ki aznap a házból, a koszos tányérokat is másnapra hagyták. A háziasszonynak nem szabadott fölállnia az asztaltól étkezés közben, nehogy elvigye a jelenlévők szerencséjét. Ugyan ezen okból karácsony idejére a kölcsönadott szerszámokat, egyebeket mindenki visszakérte/adta, ha ideiglenesen is.

A karácsonyi asztal alá sok helyütt szalmát szórtak, vetőmagokat tettek, hogy ezzel biztosítsák az egészséget és a bő termést a következő évre. Az asztalra a kenyeret, kalácsot általában egészben helyezték el, szintén a bő termés reményében.

Az almának fontos jelentősége volt karácsonykor. A tálakba, vödrökbe, poharakba, de még az állatok itatójába is helyeztek egyet ilyenkor a vízbe. Az alma egyrészt fontos keresztény szimbólum, a Kisded jelképe, épp úgy, mint a dió, ami szintén nagy jelentőséggel bírt a paraszti társadalmak karácsonyán. Sokáig pont e kettő étel, az alma és a dió volt a gyermekek ajándéka karácsonykor.

Másrészt viszont az alma az összetartozás jelképe is. Talán sokan ismerik azt a szokást, hogy a karácsonyi asztalnál az almát annyi felé vágják, ahányan körül ülik az asztalt, s mindenki elfogyasztja a maga darabját, hogy a következő években is épp így összejöhessenek majd az ünnepen.

A karácsonyfaállítás viszonylag újkeletű szokás, csupán az 1900-as évek első harmadában terjedt el a magyar területeken, de még ekkor sem volt általánosnak mondható minden családban. Bár előde létezett már a Kárpát-medencében is, sok helyütt például rozmaringágat, vagy bármilyen faágat állítottak, vagy függesztettek fel a házban, s ezekre diót, almát, mézeskalácsot akasztottak. Hagyományosan a karácsonyfa, vagy ekként funkcionáló elődje alatt helyezték el a Luca-búzát, ami ekkora már jó esetben 10 cm-es is lehetett.

A fánál is újabb eleme a karácsonynak az ajándékozás. Csak néhány 10 éve van ennek jelentősége, de szerencsére a legtöbb családban még ma is nagy hangsúlyt kap az a régi hagyomány, miszerint karácsonykor az összetartozásunknak, az együtt töltött ünnepnek örülünk a legjobban.