Ezért ne melegítsd mikróban a rakott ételeket

Van olyan, hogy a rakott ételek nem fogynak el a készítésük napján, és ezért bizony újra kell őket melegíteni. Ez pedig nem olyan egyszerű dolog, de semmi aggodalom, az alábbi tippek segítenek.

Nagyon finomak a rakott ételek, azonban nem könnyítik meg a dolgunkat, ha az újramelegítésről van szó. Ahhoz, hogy megőrizzük a lényegét, vagyis a rakottságát, nem tehetjük egyszerűen serpenyőbe, mert akkor szétesik. De akkor mit válasszunk, milyen módszert vessünk be a rakott ételek melegítéséhez?

Ezért ne melegítsd mikróban a rakott ételeket

Miért nem a legjobb a mikró?

Persze kérdezhetnénk, hogy minek itt szaporítani a szót, csak egyszerűen dobjuk be a kockákra vágott rakott bármit a mikróba, és adjunk neki rendesen. Azonban a mikróban nem minden étel viselkedik ugyanúgy.

Mivel a rakott ételek másnaposan már amúgy is szárazabbak, mint frissen, ezért kár lenne a mikróban tovább szárítani őket.

Ráadásul, mivel nem oszlik el egyenletesen a hő a mikróban, túl sokáig kell majd bent hagynunk az ételt, amíg a belseje is átforrósodik. Ez idő alatt pedig félő, hogy megég a külseje (főleg, ha sajt, tejföl vagy más tejtermék van a tetején).

Könnyű rakott kel

A rakott kel, ami kell neked, ha valami igazán tejfölösre és szaftosra vágysz. A jól bevált, megszokott ízeket egyszerű megbolondítani valami újdonsággal, hogy ne mindig ugyanolyan ...

Ha serpenyőbe tennénk

És akkor ott van a serpenyő, ami sok étel újramelegítéséhez teljesen alkalmas. A rakott ételek esetében azonban felmerül a rakottság problémája: hogy melegítsünk fel valamit, amit nem túrhatunk szét?

Sajnos serpenyőben sehogy: azonban választhatjuk azt az utat, hogy szándékosan széttúrjuk az ételt, utána pedig alaposan lepirítjuk. Ez sok rakott zöldségnek (pl. rakott kel) vagy tésztának (pl. rakott penne) jól állhat: vegyük magasra a tűzhely lángját, és pirítsunk oda nekik.

A sütő trükkjei

Amennyiben pedig szeretnénk megőrizni a rakott étel tepsi épségét, de alaposan át is akarjuk melegíteni, forduljunk a sütő felé. De nem ám akárhogy: ha csak simán betesszük, egyrészt nagyon hosszú ideig fog melegedni, másrészt ki is szárad.

Kapcsoljuk be a légkeveréses funkciót, és tegyünk egy tepsit vagy sütőtálat az étel alá, tele forró vízzel. Így gőz keletkezik majd a sütőben, ami felgyorsítja a folyamatot, és nem engedi kiszáradni az ételt.

Cukkinilasagne

Egészséges, alacsony szénhidráttartalmú cukkinilasagne hagyományos tészta helyett cukkinirétegekkel. Klasszikus komfortélmény, de bűntudatmentes, hatalmas szeletenként mindössze 338 ...

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További konyhai trükköket leshetsz el:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...