Így nem lesz fájdalmasan puffasztó a bab és a lencse

Rengeteg kutatás bizonyítja, hogy a hüvelyes zöldségek fogyasztása mennyi ponton támogatja az egészségünket: értékes rostokat, vitaminokat és fehérjét tartalmaznak, finomak és laktatók, sőt hosszú távon még az agyat is védik. A kellemetlen puffasztó hatásuk pedig pár trükkel nagyban csökkenthető – mutatjuk, hogyan.

A bab- és borsófélék és további hüvelyesek fogyasztása minden évszakban ajánlatos, jó, ha legalább olyan alapkövei az étkezésünknek, mint az, hogy gabonát fogyasztunk. A vegán étrendet folytatók ezt nagyrészt be is szokták tartani, hiszen ezeknek az ételeknek a rost- mellett magas a fehérjetartalma is, így fogyasztásukkal nagyon jól fedezhető a szükséges fehérjemennyiség. Emellett a babfélék bizonyítottan jót tesznek az agynak is, az Alzheimer-kórban szenvedők számára kialakított diétában is fontos szerepet kapnak, melynek betartásával bizonyítottan lelassul a kognitív hanyatlás. Sajnos azonban hajlamosak puffadást okozni.

De miért puffaszt?

Vannak, akiknek nem okoz gondot a hüvelyesek puffasztó hatása, és az is igaz, hogy a frissen fejtett zöldségek, mint a friss vagy fagyasztott zöldborsó és bab, valamint a zöldbab kevésbé puffasztóak, mint a száraz változataik, mert ezeknek külső héja vastagabb...

...a héj pedig az ember számára emészthetetlen keményítőt és cukrot tartalmaz, ez okozza a fokozott gázképződést az emésztés során.

Mit tegyünk ellene?

Van szerencsére többféle eljárás is, amivel csökkenthető ez a kellemetlen hatás, hiszen már a főzés során is csökken a keményítőtartalom, és emészthetőbbé válik a hüvelyes. De ha ügyelünk arra, hogy a főzés előtt 10-12 órára beáztassuk a száraz babot vagy lencsét, csicseriborsót, a víz hatására nemcsak megpuhul és gyorsabban átfő majd a zöldség, hanem a rostok egy része is lebomlik, és könnyebben emészthetőbb lesz az elkészült étel.

+TIPP: a hüvelyesek mellett a káposztafélék is hasonló puffasztó hatással bírnak, itt is hasznos, ha a nyers káposztát főzés előtt beáztatjuk. Az áztatóvizet mindkét esetben öntsük ki, semmiképp se használjuk fel.

Mivel a főzés során is rengeteg keményítő fő ki a zöldségből, így érdemes az első forralást fedő nélkül, gyakran kevergetve végezni, hogy a kifővő anyagok szabadon távozhassanak, majd ezt az első főzővizet ajánlatos szintén kiönteni, és szitán vagy szűrőn átöblíteni a zöldséget.

Az így, többszörösen áztatott, főzött hüvelyest vagy káposztát újra, tiszta főzővízbe tegyük fel főni és ha tutibiztosra akarunk menni, tehetünk a vízbe egy egészen kevés szódabikarbónát is. Az étel ízén nem fog érződni, viszont szintén csökkenthető vele a puffasztó hatás.

További kezelés

Gyerekeknek és érzékeny gyomrú felnőtteknek még az ilyen, kíméletesen főzött zöldség is okozhat gondot, mert a puffadást okozó héj még mindig nehezen emészthető.

Ebben az esetben könnyíthetünk a dolgon azzal, hogy a főtt hüvelyest további kezelésbe vesszük és turmixoljuk, sőt akár át is passzírozhatjuk.

A passzírozás során szinte egyáltalán nem kerül héj az elkészült krémbe, de az alapos turmixolás/botmixerezés is annyira finomra dolgozza a héjat, hogy jó eséllyel nem fog gondot okozni.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több konyhai tipp itt:

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...