Piros orrot mintáz a Szamos új desszertje

A Piros Orr logójára emlékeztető, élénkpiros csomagolású Szamosgolyó egy étcsokoládéba burkolt marcipándesszert, közepében likőrbe áztatott meggyszemmel! Mennyeien hangzik, ugye?

Tudtad, hogy ha a novembertől forgalomba kerülő édességet megveszed, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány küldetéséhez járulsz hozzá? A Szamos ugyanis minden eladott desszert után 50 forinttal támogatja a bohócdoktorok misszióját.

Piros Orr Szamosgolyó

Fontosnak tartjuk a jó ügyek mellett való kiállást. Ezért is fogadtuk nagy örömmel a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ötletét az egyedi kivitelű desszertről. Az együttműködés során nemcsak a termék értékesítéséből befolyó összegből támogatjuk az alapítvány küldetését, de bízunk abban, hogy az akcióval ráirányítjuk a figyelmet a pozitív életszemlélet és a vidámság fontosságára, különösen a beteg gyerekek és az elmagányosodott idősebb korosztály körében

– mondja dr. Bak Judit, a Szamos PR igazgatója.

Ilyen a Piros Orr desszert a Szamosnál

Derű, humor, életszeretet, elfogadás – ezek a szavak fejezik ki leginkább mindazt, amit a Piros Orr bohócdoktorai képviselnek, akik immár 25 éve visznek életörömet és vidámságot a beteg gyerekek és a rászoruló idős emberek életébe. Rendszeresen látogatnak gyerekkórházakat, de jelen vannak idősotthonokban, a Pető Intézetben, valamint halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozó intézményekben is. Az eltelt negyedszázad során több mint 430 ezer beteg gyermeknek és több ezer idős embernek adták át a jókedv gyógyító erejét.

Tudj meg még többet a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány küldetéséről itt!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...