Az idén 20 éves Agárdi pálinka világszenzációval kecsegtet minket

Október elején a Párisi Udvar Hotel Budapestben egy nagyon izgalmas eseményen vettünk részt, ugyanis idén debütált a világ első amforában érlelt pálinka családja.

Az Agárdi Amphora névre keresztelt pálinkák kereskedelmi forgalomban is kaphatóak, ám csak limitált mennyiségben.

A három ízben elérhető pálinkakülönlegességek gondos kutatómunka eredményei. A gyümölcsök kiválasztását, a lepárlást és az érlelési folyamatot az idén 20 éves Agárdi főzőmestere, Vértes Tibor felügyelte, míg az érleléshez használt amforákat a Légli Kerámia Manufaktúrában Légli Attila fazekasmester felügyelete mellett készítették.

Légli Kerámia Manufaktúra tulajdonosa, Légli Attila fazekasmester és Agárdi főzőmestere, Vértes Tibor

Az Agárdi közel három éves előkészítő munka után mutatta be portfóliójának új termékeit, amelyek igazi világszenzációnak számítanak, hiszen először készültek kereskedelmi forgalomban is kapható, amforában érlelt pálinkakülönlegességek. Az Agárdi Amphora névre keresztelt exkluzív termékcsalád három gyümölcse az idei évben a szilva, a birs és a vilmoskörte. Az Agárdi Amphora pálinkák limitált mennyiségben elérhetőek, ízenként csupán 460 palack készült belőlük.

Három ízben elérhető pálinkakülönlegességek

2019-ben kezdtünk el az amforával kísérletezni. Egy olyan mikrooxidációt szerettünk volna a pálinkának biztosítani, amelynek segítségével az aromák még inkább ki tudnak teljesedni, az ízek selymesebbek, kerekebbek és komplexebbek lesznek, anélkül, hogy más aromákat vinnénk a gyümölcs tiszta ízébe. Az amforában történő érlelés egy új dimenziót nyitott meg számunkra, egy rendkívül izgalmas lehetőséget a minőség terén is

– mondta Vértes Tibor, az Agárdi nemzetközi szinten is elismert főzőmestere.
Az amforában történő érlelés egy új dimenziót nyitott meg

Légli Attila számára is különösen fontos ez a pillanat, hiszen a saját pálinkájánál otthon már 13 éve figyeli ezt az érési folyamatot. „Az első amforás pálinkám kóstolását 2009-ben egy új világ felfedezéséhez hasonlítanám. Egy addig soha nem tapasztalt élményt adott az amforában érlelt pálinka. Nagyon boldoggá tesz, hogy ezt az élményt most szélesebb körben is megtapasztalhatják a pálinkakedvelők.”

Az Agárdi Amphora névre keresztelt pálinkák kereskedelmi forgalomban is kaphatóak, ám csak limitált mennyiségben

Az Agárdi Amphora sorozat megjelenésével már négy stílusban érhetőek el az Agárdinál a pálinkák. A Miraculum sorozat mellett a Prémium sorozat is széles választékkal várja a pálinkák kedvelőit, míg az Érlelt sorozatban a pálinkák mellett magyar hordókban érlelt párlatok közül is válogathatnak a fogyasztók.

„Az első amforás pálinkám kóstolását 2009-ben egy új világ felfedezéséhez hasonlítanám"

Az amforában érlelt pálinkacsaládról további információt ITT találtok!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...