Hamarosan a paradicsom ára (is) elszállhat

A műtrágya drágulása komoly problémákat okoz a mezőgazdaságban, ami miatt tovább drágulnak a zöldségek.

Másfélszeresére nőtt a paradicsom nagybani ára, de az ágazati szövetség elnöke szerint további 20-30 százalékos emelésre lenne szükség a termelők túléléséhez. Az energia és a műtrágya drágulása olyan problémákat okoz a magyar, holland és lengyel zöldségtermesztésben, hogy a paradicsom kilója a nagybani piacon több, mint másfélszeresére drágult – írja a hellovidek.hu.

Hamarosan a paradicsom ára (is) elszállhat

Gyakorlatilag naponta változik, hogy mennyiért lehet műtrágyához és energiához jutni. Ezért arra tettek javaslatot a kormánynak a Délalföldi Kertészek Szövetkezetével (DélKerTÉSZ) együtt, hogy bővítse ki azon kkv-k körét, amelyek januártól júliusig jogosultak kedvezményesen villamos energiához jutni az egyetemes szolgáltatás keretében. A kormány által fél évre megengedett lehetőség ugyanis csak a legfeljebb 10 főt foglalkoztató cégeknek szól, miközben egy nagyobb kertészetben ennél többen dolgoznak.

– mondta Gubacsi Péter, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke.

A szakértő szerint legalább 20-30 százalékos áremelésre lenne szükség, de kérdéses, hogy az egyéb terhek miatt szorongatott kiskereskedelmi szektor és a fogyasztók mennyire fogadják el ezt.

Félő, hogy egy komolyabb, 50-100 százalékos emelés után már a tudatosabb magyar vásárlók sem a hazai paradicsomot választják, hanem inkább az olcsóbb, főleg az unión kívülről érkező import terméket.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...