Zuhanni kezdett a lecsó egyik fő alapanyagának ára

Piros kedvencünk ellepte a piacokat, így az eladási árak is lefelé mozognak. Végre!

Csökkenhet a paradicsom ára a magyar piacon, mivel igen bőséges a kínálat belőle, ez pedig lefelé mozgatja az árakat – írja a Sokszínű Vidék.

Olcsóbb lesz a paradicsom

Több tényező is befolyásolta az árnyomást

Nagy változások indultak el a zöldségpiacon, ugyanis az utóbbi időszakban még hangsúlyosabbá vált a belföldi értékesítés. Az eddigi adatok szerint az idei értékesített mennyiség közel 500 tonnával több, mint a tavalyi. Ugyanakkor továbbra is problémát jelentenek az energiaárak és az inputanyag árak. Továbbá a kiterjesztett gyártói felelősségi díj jelentette pluszköltségek is kihívás elé állítják majd a termelőket.

Az említett energiaválság miatt lényegesen kevesebb működött a pótmegvilágított üvegházakból. Ezenfelül pedig megtámadta egy jordán (ToBRFV) vírus a gyümölcsöket, ami miatt a legtöbb gazda elnapolta az ültetéseket.

Emiatt a májusra és júniusra maradt rengeteg elérhető termék árnyomást okozott.

„Az árak június végével érhették el a mélypontot a nemzetközi piacokon, ami a magyar piacra is begyűrűzhet" – emeli ki a cikk.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...