Ekkor érdemes megmetszeni az orgonát

Mint a legtöbb kerti fát, cserjét és bokrot, a csodás illatú és kinézetű orgonát is meg kell néha metszeni, hogy igazán egészséges legyen, és kertünkben is pompásan mutasson.

Bár léteznek kisebb méretű orgonafajták, sok közülük akár 8-10 méteresre is megnőhet, ha nem metsszük meg őket rendszeresen. Ezt elkerülendő, a hobbikert oldala segít nekünk orgona versus metszés témában:

Nem mindegy, hogyan és mikor metszünk orgonát

Mikor metsszük az orgonát?

  • legtöbbször 2-2,5 méteres magasságig felesleges megmetszeni az orgonát
  • a túl későn végzett metszés viszont a fiatal, fejlődő rügyek halálát jelentheti

A metszés legideálisabb időpontja rögtön az elvirágzást követő időszak. Ezáltal az új hajtásoknak bőven lesz idejük kifejlődni a következő virágzási idényig.

Hogyan kezdjünk neki a metszésnek?

  • nem elég visszavágni azokat az ágakat, melyek túlzottan nagyra nőttek, a kertészek tippje az, hogy inkább vágjuk le az egész ágat metszőollóval vagy ágvágóval
  • az is fontos, hogy elvirágzás után a teljes virágzatot távolítsuk el: így megelőzzük, hogy a növény magot érleljen, ezen felül pedig másodvirágzásra bírjuk
  • a vélhetően a törzs föld alatti részéből kiinduló földközeli hajtásokat is vágjuk ki

Tipp: ha gyönyörű, széles, szellős orgonakoronát szeretnénk, annak belsejében se felejtsük el az ágak ritkítását!

A túlzottan elburjánzott orgonabokrokat a földtől számítva kb. 15-20 centire is visszavághatjuk, ekkor azonban egy ideig biztosan nem lesz orgonavirágunk, körülbelül 3 évig.

Forrásunk volt.


Még több növényes tartalom itt:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...