Oláh Gergőék vasárnapi menüje

A tavalyi X-Faktor győztesével, Oláh Gergővel és feleségével főztünk a NoSalty konyháján. Többek között azt is elárulták, hogyan készülnek ők a húsvéti ünnepekre!

Oláh Gergő nevét az egész ország megismerte tavaly, miután megnyerte az egyik legnépszerűbb televíziós tehetségkutató műsort. Igazi tündérmese az övé: közmunkásból lett szeretett híresség. Nemcsak a zsűrit, hanem a közönséget is elvarázsolta hangjával, megnyerő és közvetlen személyiségével. A főzéssel eltöltött idő alatt pedig kiderült, hogy a sikerek és a népszerűség ellenére ő mit sem változott, hiszen ugyanaz a szerény, ugyanakkor elhivatott fiatalember maradt, akit a kezdetekkor megismerhettünk. Feleségével, Nikivel elkészített nekünk egy családi vasárnapi menüt, közben pedig családról, megváltozott életükről és az ünnepekről meséltek.

A verseny után Nógrád megyéből a fővárosba, Budapestre költöztetek. Ez mennyiben változtatta meg az életeteket?

Ahogy vége lett a versenynek, rögtön elkezdtük intézni a költözést, amit nagyon vártunk és végül januárban vettük birtokba az új lakást. Voltak félelmeink, hiszen teljesen más környezet és életvitel a kettő, de azt kell mondanom, hogy ezek alaptalanok voltak. Nagyon kellemes helyet találtunk és minden annyira jól alakul, tényleg nagyon jól érezzük magunkat.

Ilyenkor hol vannak a gyerekek?

Rájuk most a nagymama vigyáz. Szerencsére mind a két ágon nagyon segítőkészek és rugalmasak a nagyszülők, és ha olyan program van, ahova ketten kell mennünk, vagy esetleg mi szeretnénk kettesben lenni, akkor azonnal jönnek, mi pedig nyugodt szívvel rájuk bízhatjuk a gyerekeket.

Ők milyen ételeket szeretnek, mi a kedvencük?

Tészta minden mennyiségben! De ezen kívül nagy kedvenc a csirke és bármilyen leves. Ezt a menüt például, amit most főztünk, a borsólevest csirkenyakkal, a haluskát és a csacsifület is imádják! A csacsifül receptjét, amely egy lekvárral töltött tészta, a feleségem még a nagymamájától tanulta. Szerencsére nem válogatósak, így szívesen esznek gyümölcsöt és zöldséget is, amellyel néhány gyerek sajnos hadilábon áll. Szerencsére nálunk ezzel nincsen probléma.

Nem olyan régen volt a kislányotok születésnapja. Ezt hogyan ünnepeltétek meg?

Igen, a kislányunk most lett hároméves. Olyan születésnapja volt, amiről véleményem szerint nagyon sokan álmodnak és nagyon örülök, hogy mi ezt most meg tudtuk tenni: egy játszóházban csináltunk neki egy szülinapi zsúrt. Meghívtunk nagyon sok rokont és a kislányom barátait. Fél napot töltöttünk ott, és nagyon jól éreztük magunkat, olyannyira, hogy szinte el sem bírtunk jönni! Ráadásul a felnőttek szinte jobban élvezték, mint maguk a gyerek. De természetesen minden szülő életében a legnagyobb öröm, amikor a saját gyermekét láthatja örülni és ez nekünk akkor, ott megadatott.

Milyen tortát kapott a születésnapos?

Egy nagyon finom feketeerdő torta volt, Bogyó és Babóca díszítéssel, mert ez a kedvenc meséje.

A konyhában ki a főnök? A feleséged uralja vagy esetleg te is szoktál főzni?

A feleségem vezeti a háztartást, így főzni is általában ő szokott. Ugyanakkor én is szeretek a konyhában alkotni, bár a nejem ennek nem mindig örül, mert ilyenkor rendszerint felfordulást okozok és rendetlenséget hagyok magam után.

Milyen hagyományos ételek vannak a ti családotokban? Van esetleg olyan recept, amely már generációk óta öröklődik?

A haluska, amit ma is készítettünk, egy ilyen étel. Ez tulajdonképpen egy krumplis galuska sertéspörkölttel. Ami nálunk még nagy sláger, az a babos tészta vagy akár a ganca is. A konyhánkra alapvetően a házias ételek jellemzőek, hiszen ezek nemcsak finomak, hanem általában olcsó receptek is!

Ti hogyan szoktatok készülni a húsvétra?

A lakásba becsempésszük ilyenkor a húsvéti hangulatot, néhány apró dísszel vagy kiegészítővel. A gyerekekkel még eddig tojást nem festettünk, mert ahhoz egyelőre nagyon picik, de egy-két év múlva már biztosan fogunk.

Hogyan telnek nálatok a húsvéti ünnepek?

Részünkről ez egy abszolút családi ünnep. Ilyenkor, ha az idő engedi, akkor mindig kimegyünk a szabadba és bográcsozunk, nálunk ez már hagyomány.

Milyen ételeket szoktatok ilyenkor elkészíteni?

Kezdésnek délelőtt nyársalunk, szalonnát sütünk, ebédre pedig gulyáslevest, babgulyást vagy pörköltet csinálunk házi, általunk szaggatott tésztával.

A rajongók mikor számíthatnak tőled újdonságra?

Szerencsére nagyon sok fellépésem van, de nyárra már szeretnék önálló, zenekaros koncerteket is. Ezen felül pedig, ami most talán a legfontosabb, hogy április 2-án jelenik meg az „Új dalok” című kislemezem, amelyen három vadonatúj dal is megtalálható lesz. Ezek érdekessége, hogy nemcsak előadóként, hanem dalszerzőként is közreműködtem bennük. Természetesen az EP-n hallható lesz a „Törj ki a csendből” című sláger és a Muri Enikővel közös, angol nyelvű duettünk is.

Csacsifül

Hozzávalók:1 kg finomliszt5 dkg élesztő1 evőkanál cukor1 kg zsír30 dkg süthető baracklekvárfél kg porcukor1 zacskó sütőpor1 zacskó vaníliás cukor

Elkészítés:A langyos tejben elkeverjük a cukor és felfuttatjuk benne az élesztőt.

A lisztet elkeverjük a zsiradékkal, majd hozzákeverjük az élesztős tejet a sütőport és a vaníliás cukrot.

Összegyúrjuk a tésztát, majd lisztezett felületen kinyújtjuk.

Kör alakú formákat szaggatunk a tésztából és egy kiskanálnyi lekvárral megtöltjük, majd félbe hajtjuk. A szélét az ujjunkkal összenyomjuk, hogy sütés közben ne nyíljon szét.

150 fokos sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük a tésztát.

Egy nagyobb tálba beleszórjuk a porcukrot és a megsült csacsifüleket megforgatjuk benne.

{ GALÉRIA = title:Ol%C3%A1h%20Gerg%C5%91%C3%A9k%20vas%C3%A1rnapi%20men%C3%BCje, 0,1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12 }

Fotó: Fülöp Noémi, Smink: Dabóczi Kata

Oláh Gergő Hivatalos Oldala >>

A rovat további cikkeit itt találod >>

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...