„Sohasem kényszerből vagy megszokásból főzök, talán ezért is érzem azt, hogy alkotok, töltődöm és kikapcsolódom” – a Nosalty Főzőklub augusztusi arca Baroness konyhája nevű hobbiszakácsunk

Közös kalandba kezdünk veletek: itt a Nosalty Főzőklub! Cikksorozatunk keretében minden hónapban megismerkedhettek egy Nosaltys hobbiszakácsunkkal, aki szenvedélyesen süt-főz, fotóz, ételeket alkot, kreativitásával és saját receptjeivel színesíti a mi kis gasztroközösségünket. Augusztusban Mányik Mariannát ismerhetitek meg egy kicsit közelebbről, akinek fitt, innovatív, mégis házias receptjeivel már találkozhattatok az oldalon. Szia, Marianna!

A Nosalty, mint gasztrooldal nagyon sok mindenről szól: gusztusos ételekről, szép fotókról, néha formabontó, néha jól megszokott receptekről, érdekes cikkekről. De mindez mit sem érne, ha nem lenne mellé egy népes, sokszínű olvasói közösségünk. Azaz ti. Épp ezért indítottuk útjára cikksorozatunkat, a Nosalty Főzőklubot: hogy adjunk egy kis teret nektek is a bemutatkozásra. Az elkövetkező hónapokban rövid interjúkat olvashattok majd közösségünk tagjaival, akik minket, szerkesztőket is motiválnak aktivitásukkal és kreativitásukkal. Motiválódjunk hát együtt, fogadjátok sok szeretettel a Főzőklub újabb bemutatkozóját, Mányik Mariannát, aki Baroness konyhája néven alkot az oldalunkra!

„Sohasem kényszerből vagy megszokásból főzök, talán ezért is érzem azt, hogy alkotok, töltődöm és kikapcsolódom”

Hogyan, mikor és miért kezdtél el főzni?

Visszagondolva: babával, fakanállal, kötőtűvel és mesekönyvvel a kezemben születtem. A gyerekszeretet, a főzés, a kézimunka és az olvasás, mint tevékenységek azóta a mai napig szerves részei az életemnek. 10 éves korom óta főzök rendszeresen. Saját magam tanultam meg az alapokat kísérletezve, az anyukámtól ellesve, receptekből, szakácskönyvekből, külföldi diákéveim és utazásaim alkalmával szerzett tapasztalatokból, barátságok által. Talán innen ered a nyitottságom is minden élelmiszer, fűszer és ízvilág iránt.

Étel, amit soha nem eszel meg?

Két étel van, amivel ki lehetne kergetni a világból: a ruszli és az édes mustár.

Mi az, ami mindig van a hűtődben?

Provance-i fűszerezésű olívabogyó, citrom, túró és az asztalon avokádó.

Mi jellemez téged, a főztödet, a receptjeidet?

Sokáig igazi magyaros, tradicionális konyhát vezettem nagyüzemi szinten. Másfél éve változtak úgy az életkörülményeim, hogy elhagyhattam az ipari méretű mennyiségi főzést. A másokról való gondoskodás helyett saját magam kerültem az első helyre az életemben, és akkor gondolkodtam el azon, mivel tehetnék a legjobbat önmagamnak. Beteg és rokkant emberekkel foglalkozva és az egészségtelen életmódból eredő súlyos következményeket tapasztalva úgy döntöttem, hogy az egészségem megőrzése, a táplálkozásom és az életmódom megreformálása az a terület, ami hosszú távon a leghasznosabb a számomra, és leginkább előre visz.

„Sokáig igazi magyaros, tradicionális konyhát vezettem”

Kiiktattam sok egészségtelen alapanyagot, összetett szénhidrátot illetve kalóriabomba táplálékot az étrendemből. Helyettük megismerkedtem új étkekkel, helyettesítőkkel, egészséges főzési technikákkal. Itt a lehetőségek száma tényleg a végtelen. Olyan kreatív területre érkeztem, ahol lubickolok a kísérletezésben, folyamatosan ihletet kapok.

Sohasem kényszerből vagy megszokásból főzök, talán ezért is érzem azt, hogy alkotok, töltődöm és kikapcsolódom.

Szívesen kikacsintok vega, vegán és nemzetközi (mediterrán, távol- keleti) és fúziós vonalra, játszadozok ízvilágok és fűszerek kombinálásával, illetve készítek tradicionális ételeket kalóriamentesebb, egészséges változatban megalkotva. A főzéshez szorosan kapcsolódik a másik hobbim, a kertészkedés. A gyümölcsök, a zöldségek, zöldfűszerek nagy részét magam termelem meg és teszem el üvegbe, szárítva, fagyasztóba gyógyteák, lekvárok, fűszerkeverékek, fűszerpaszták formájában. A szezonalitást ezáltal mindig előtérbe helyezem, de a nyár ízei változatos formákban – a szeretet mellett – minden évszakban ízesítik az ételeimet. Egy meditációval felér, amikor reggel szüreti körúton végigsétálok a kertemben, és begyűjtöm az aktuális terméseimet. Mire feljövök, lassan össze is áll a fejemben, hogy mit is készítsek belőlük.

Milyen tanácsot adnál a többi házi szakácsnak?

A gourmé vonalat a fitt jegyekkel párosítva ösztönösen, kreatívan főzök, szívvel és érzéssel. Mindenkinek ezt ajánlom, hogy tegye! Semmit nem méricskélek.

Kedvenc mondás a konyhában?

 Az ars poeticám: A konyhám a védjegyem.

Melyik híres séf, sztárszakács a példaképed?

Kedvenc sztárszakácsom Jamie Oliver a maga kreativitásával, lazaságával. Mindig csavar még egy leheletnyit az ételein utolsó utáni vonásként, és ízgazdag, színpompás fogásokat komponál egyszerű hozzávalókból is, amire én is törekszem.

Van-e olyan dolog a konyhádban, amihez szép emlékek fűződnek?

Szép emlék köt a konyhám falára kirakott majdnem 100 éves akvarell képhez, amit örököltem a mézeskalácsházam előző tulajdonosától, néhai fogadott nagyapámtól, és amihez egy bibliai idézet, motivációs ösztönzésnek beillő fohász tartozik.

Közért, hipermarket vagy piac?

Imádok piacra járni. Bárhova utazok, a termelői piac nem maradhat ki a látnivalókból. Hatalmas gasztrokulturális élmény így szokásokkal, termelőkkel, helyi termékekkel ismerkedni. A legutóbbi felejthetetlen emlékem ennek kapcsán az articsókakrém és a sokféle fűszerezésű tapenádok világában való élményszerzés Franciaországban. Emellett a hipermarketekbe, fűszerboltokba, delikátesz üzletekbe is szívesen járok, hiszen egzotikus termékeket itt vásárolok.

Fűszerbeszerzés Franciaországban

Mit hallgatsz főzés közben?

Spotify válogatásról a kedvenc zenéimet. Olykor rádión aktuális slágerlistát. Mindegy, csak zene legyen. Lehetőleg dallamos és pörgős.

Recept, amit álmodból is?

A túró- vagy fehérjekenyér, amit hetente készítek.

Konyhai manőver, ami nélkül szebb az élet?

A lazactisztítás. Amikor a mosogatóban és a konyhapulton alapos takarítás után még napok múlva is felcsillan néhány apró halpikkely.

Kedvenc éttermed?

Teljesen nyitott vagyok, főként a nemzetek konyháit és a haléttermeket szeretem. Gyorsétterembe szinte sosem járok. A fagyasztott, előre panírozott/sütött gyorsételek, a vastag paníros, bő olajban sült/rántott cuccok és a műízek nem az én világom.

Te milyen étel lennél? Mi a „lélekételed”?

Ha néhány évvel ezelőtt kérdezted volna, egészen biztosan a szabolcsi töltött káposztát válaszoltam volna. Most már a likőrökben érlelt változatos gyümölcssaláták illenek leginkább hozzám.

„Most már a likőrökben érlelt változatos gyümölcssaláták illenek leginkább hozzám”

Életed gasztroélménye?

A rántott békacomb. Ami első blikkre belopta magát a szívembe.

Mi vitt rá arra, hogy megoszd a recepteket a Nosalty oldalán?

Baráti ösztönzésre tavaly május óta töltöm fel a Nosalty oldalára a fitt receptjeimet, s egy ideje a Testszerviz és Vitalissimo webáruház oldalán is lehetőséget kaptam, hogy vendégbloggerként megmutassam ezeket. Folyamatosan a hátam mögött érzem a Nosalty szerkesztő csapatának az elismerését, odafigyelését, támogatását, ami végtelen örömmel tölt el, és nagyon sok boldog pillanatot okoz a számomra.

Ki a kedvenc Nosalty szakácsod? Melyik a kedvenc recepted az oldalon?

Sűrűn inspirálódok saját magam is az oldalról a szakácstársaim kiváló alkotásaiból. Kard Sándorné Gizi a favorit nálam. A kedvenc receptem pedig Bodon Judit dietetikus almás-zelleres-diós-fetás salátája.

Őszinte örömmel és hálával köszönöm a lehetőséget, hogy bemutatkozhattam!

Csatlakozzatok ti is a Nosalty gasztroközösségéhez, töltsétek fel receptjeiteket, és inspiráljátok egymást az év minden napján!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép és fotók: Mányik Marianna


Még több izgalmas interjút olvashatsz itt:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...