Több tízmillió forintos büntetést kapott a Norbi Update

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, ezért több millió forintos bírságot szabtak ki a cégre.

„A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata feltárta, hogy a Norbi Update életmódrendszert, illetve az Update termékek népszerűsítését célzó, a forgalmazó közösségi oldalán közzétett videók több szempontból is tisztességtelennek minősültek a fogyasztókkal szemben" – olvasható a HelloVidék cikkében.

A GVH szakemberei bő egy éves időtartamot vizsgáltak meg

A hivatal összesen 280 videóbejegyzés megvizsgálása után jutott arra, hogy azok megtéveszthették a fogyasztókat a termékek összetételéről, hatásairól, a cég piaci pozíciójáról, illetve egy termék esetében annak forgalmazhatóságáról – olvasható a HelloVidék cikkében.

Az eljárás továbbá azt is megállapította, hogy a bejegyzések megalapozatlanul állították azt, hogy az Update termékek betegségmegelőző valamint -kezelő tulajdonságokkal (például „elmúlik a cukorbetegség, elmúlik a magas vérnyomás”). rendelkeznek. Az említett egészséggel kapcsolatos megtévesztő állítások egyúttal az élelmiszerek reklámozására vonatkozó uniós szabályozást is megsértették.

A közösségimédia-oldalakon található posztok ezenfelül hamis állításokat tettek az Update termékek összetételével kapcsolatban (például „cukormentes, csökkentett a szénhidráttartalma”), illetve valótlanul állították a cég piacelsőségét is.

„A videóbejegyzések továbbá azt a benyomást keltették, hogy az Update márkához köthető táplálkozás mindenki számára alkalmas az egészségi állapot megőrzésére, javítására, a betegségek megelőzésére, kockázatuk csökkentésére – elhallgatva, hogy az egyéni egészségügyi körülmények erősen befolyásolhatják a szóban forgó diéták alkalmazhatóságát" – írja az oldal.

A versenyhatóság 40 millió forintra bírságolta a Norbi Update Lowcarb Zrt.-t

A GVH Versenytanácsa a jogsértés értékelésekor különösen figyelembe vette azt a tényt, hogy a félrevezető videókkal célzott fogyasztói kör sérülékeny, hiszen az állítások elsősorban betegeket és túlsúllyal küzdőket céloznak.

A Gazdasági Versenyhivatal ugyanakkor figyelembe vette azt is, hogy a cég együttműködött velük, illetve beismerte a jogsértést. A Norbi Update Lowcarb Zrt. visszamenőleg törölte a problémás videókat, és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről is.

Címlapfotó: Nagy Zoltán / Central Médiacsoport

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...