Nincs menekvés! Dwayne "The Rock" Johnson vallomásától te is elolvadsz

Mindannyian szívesen lesünk be a hírességek otthonaiba, mindennapjaiba. Főleg akkor, ha egy erős férfi mutatja meg gyengédebb oldalát és a cuki kislányát.

Dwayne Johnson, aSzikla néven is ismert, brutális izomzatú színész olyan fotót posztolt az Instagramra, ami abszolút igazolja azt a mondást, miszerint a kemény külső mögött lágy szív lakozik. A kép, amin 3 éves kislányával, Jasmine-nal az ölében látható, osztatlan sikert aratott. A kép alá ezt a kommentet írta:

"Tudom, hogy táncba visz az én kis Jazzy-m, aki a nap 24 órájában csüng rajtam, mint egy kis pókmajom. Apu, szomjas vagyok, kaphatok a vizedből? Persze, hogy kaphatsz édesem. Kiöntöm a pohárkába, ő elveszi, rám néz, és lassan rácsorgatja a törölközőre. Én erre mérgesen nézek rá. Ő mosolyog. Én is mosolygok. Hangosan nevet. Én még hangosabban nevetek. Ő még hangosabban nevet. Ezt addig ismételjük, amíg elfogy a víz. Aztán ő elfut, és otthagy az üres vizes palackkal. Egy ok a sok ok közül, amiért imádom a szabadnapjaimat.”

Dwayne posztjától mindenki úgy ellágyult, mint a napon felejtett vaj, még a férfiak is, akik szerint a Szikla követendő példa az apaságban is. De nemcsak a földi halandók, hanem híres színész kollégái, Josh Brolin és Ryan Reynolds is tetszésüket fejezték ki a kép alatt.

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...