Nem csak az eperrel verhetik át a vásárlókat a magyar piacokon - itt az újabb leleplezés!

Kiderült, hogy nem csak a szamócával trükköznek a magyar piacokon.

Mint arról korábban beszámoltunk, egyes árusok nyílt színen csomagolják át az import epret (amely főként Görögországból és Spanyolországból érkezik), és adják el magyar szamócaként.A hamis jelzéssel ellátott olcsóbb importárut ezzel az eljárással három-négyszeres áron adják el a vásárlóknak.

Most kiderült, hogy nem csak az epret szokták átcímkézni a Nagybani piacon, hanem más zöldségeket és gyümölcsöket is.Csizmadia György gyümölcstermelő, a FruitVeB volt alelnöke az InfoRádióban azt mondta, hogy az eper mellett a görögdinnyével és a fehér paprikával is gyakran átverik a fogyasztókat.

Csizmadia többször kapott már mobiltelefonnal készített videókat arról, ahogy zajlik a gyümölcsök, zöldségek átmagyarítása. Ezeket a termékeket is általában emelt áron adják tovább a termelők, átverve ezzel a fogyasztókat, és a hazai termelőket.

A szakember szerint azzal lehetne visszaszorítani a csalást, ha az ellenőrök rajtaütésszerű ellenőrzéseket tartanának a piacokon.Szerinte ugyanis nehézséget jelent a lebuktatásban, hogy ha ellenőrzés van egy piacon, annak a híre azonnal körbeér az árusok között.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...